Connect with us

Békés megye

Beszámolók a júniusi megyegyűlés napirendjén

A katasztrófavédelem múlt évi tevékenysége mellett a megyei kórházak helyzetéről és a lakosság egészségi állapotáról informálódtak a képviselők.

A nyári szünet előtti utolsó munkaprogram szerinti megyegyűlésen tájékoztatót tartott 2017. évi tevékenységéről a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Kiss András ezredes, megbízott igazgató elmondta: az igazgatóság a kitűzött fő feladatait múlt évben magas szinten hajtotta végre, mellyel jelentős mértékben hozzájárult a megyében élők biztonságérzetének növeléséhez. A tűzoltói beavatkozások szempontjából 2017 átlagon felülinek tekinthető, összesen 2584 vonulás volt, 517 esetben viharkárok felszámolására kérték a tűzoltók segítségét. A hatósági és a polgári védelmi szakterület is elvégezte feladatát, a kitűzött célokat teljesítették. Mindezek eredményeként a katasztrófák elleni védekezés, a bekövetkezett események hatásainak csökkentése hatékonyabbá vált. A képviselők a tájékoztatóval elégedettek voltak, kérdések az eszközpark újításával és a kéménysepréssel kapcsolatosan merültek fel. Kiderült, hogy az eszközök, ha nem is a kívánalmaknak megfelelő gyorsasággal, de cserélődnek, már mind a hat megyei tűzoltó-parancsnokság rendelkezik Rába-Heros gépjárműfecskendővel. Kéményseprést pedig csak két településen nem végeznek, azért, mert ott még a korábbi szolgáltató szerződése nem járt le.

Napirenden szerepelt a megyei kórházak helyzetéről szóló tájékoztató. Árgyelán György és Gajdos Attila képviselők nehezményezték, hogy az érintettek részéről nincs senki jelen a megyegyűlésen, akinek a jelzéseket, kérdéseket feltehetnék. Zalai Mihály elnök elmondta, a kérdéseket írásban továbbítják az illetékeseknek. A tájékoztatót tartóknak a megjelenés nem kötelező, az anyagot elkészítették, elküldték, a testület tud informálódni a kórházak helyzetéről. Ennél többet nem is kérhet egy olyan testület, amelynek elsődleges feladata a területfejlesztés, területrendezés.

A megye lakosságának egészségi állapotáról tartott tájékoztatót a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. Dr. Gaálné dr. Maráczi Gabriella a megye közegészségügyi-, járványügyi helyzetéről és a népegészségügyi tevékenységről is informálta a testületet. Kitért a megelőzés, a szűrővizsgálatok fontosságára, az egészséget veszélyeztető tényezőkre, az életmód változtatást segítő támogatásra.

Fontos napirendi pont volt az a felmérés, amit a megyei önkormányzat készített a települések határon túli kapcsolatairól: jelenleg 64 megyei településnek összesen 150 határainkon túli testvértelepülési kapcsolata van. Ezen információ a pályázatokon való közös részvétel miatt is jelentős.

A megyegyűlés bejelentésekkel zárult, melyekből kiderült, hogy a testület következő munkaprogram szerinti ülése szeptemberben lesz.

Kiemelt

A Békés Megyei Önkormányzat bemutatja: Megyenap 2019

Békés megye

Fotó: Zentai Péter Fotó: Zentai Péter

Frissült Békés megye turisztikai arculata

Békés megye

Ismét nagy sikert arattak Békés megye ízei

Békés megye

Békés megye az ország egyik legbiztonságosabb megyéje

Békés megye

Hirdetés

Archívum

2018. június
h k s c p s v
« máj   Júl »
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  

Kategóriák

Friss

Connect