in ,

Siker a Zene a víz fölött

Hétfőn, július 2-án a Zene a víz fölött est keretében a Szeged Trió Classic hangversenyét hallhattuk a Vízi Színház színpadán. Tagjai Dr. Varga Laura fuvolaművész Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész, mindhárman a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatói, Artisjus díjasok.

Az este házigazdája Bogdán Tamás a Liget Wellness és Konferencia Hotel igazgatója volt.

A hatalmas sikert arató trió többek között Telemann, Clementi, Haydn, Chopin és Sosztakovics műveket szolaltatott meg Az este moderátora Vizsolyi Lívia volt, aki humorosan, jó kommunikációval vezette be a műveket. A záró dal a könnyed My Fair Lady zenéje volt. De ennyivel nem „úszták” meg, mert a közönség ráadást követelt és eggyel meg sem elégedett. Igazi zenei élményt nyújtó, jó hangulatú, sikeres este volt. A közönség nyitottan várta a zenét, pedig a zenepavilon is tartalmaz komoly, klasszikus zenei esteket, és ott is sokan hallgatják. Igény, és befogadó készség van a szarvasi közönségben, nem csak a versek, hanem a zene iránt is, hiszen az eddigi Zene a víz fölött esteknek óriási sikere volt. Tegnap este is hosszú tapsot kaptak a zenészek, a közönség még hallgatni akarta a művészeket. Profi, nagyon igényes, szép zenét hallhattunk kedden este a Vízi Színház színpadán a Szeged Trió Classic tolmácsolásában.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Nehéz döntés: Egyelőre a vagyonkezelőnél marad a Tessedik-tanya

Szarvasi FC: Egy csapat, egy cél, megnyerni a bajnokságot