in , ,

Kovács Krisztina jelenléte Szarvason

Július 2-án 21 órától dr. Dezső István házigazda várta a közönséget a Szarvasiak a víz fölött előadásra, amely vendége Kovács Krisztina a Babilon Táncsport vezetője volt.

Kovács Krisztina nem érkezett egyedül, hiszen két tanítványát, Bertók Dorkát és Kincsesi Dórát is magával hozta Szenes János mikrofonja elé.

Krisztina nyolcévesen az általános iskola végéig néptáncolt. Később Katus testvérek tanítványaként sajátította el az alapokat. 2004 óta működik egyesülete, amelynek több mint 100 tagja van. A csapat nagyon szép hazai és nemzetközi eredményekkel is büszkélkedhet. Elmondta neki minden versenyről megvannak a maga kincsei.

Krisztina készítette a koreográfiáját a Harisnyás Pippynek 2010-ben itt Szarvason, és a 2011-ben a Tessedik című musical koreográfusa is ő volt. Rész vett A dzsungel könyve koreográfiájában is, és itt eltáncolta Akela szerepét.

Kriszta tanítványai – Kincsesi Dóra, Kovács Zsanett szólóban, Tóth Ramóna és Kusnyar Zsuzsanna duóban léptek fel az este folyamán.

Kovács Krisztina tanítványai nagyon sok városi rendezvényen lépnek fel, ahol számos koreográfiával ismertetik meg a szarvasiakat, ami hatással van a fiatalokra. Az Egyesület a rendszeres testmozgás, a sportolás, a mindennapi testedzés, a korszerű egészségnevelés fejlesztésére irányul. De beletartozik az egészséges táplálkozás, és a lelki egyensúly megteremtése is. A Magyar Divat és Sporttánc Szövetség versenyein 2006 óta versenyeznek, ahol a Spottáncok Mestere-díjat is megkapták – tudtam meg Kovács Krisztinától. Örülök, hogy az eddig csak nevéről ismert tanárt, koreográfust megismerhettük kicsit közelebbről is.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Különleges alkotók a színpadon

Családi nappal ünnepelték a szarvasi mentősök a kettős évfordulót