Gyermek néptáncosok a színpadon

„Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Körös-menti Néptánctábor, Szarvason az ifjúsági táborban. Célunk, hogy megteremtsünk a saját régiónkban egy olyan táborozási lehetőséget, ahol különböző műhelyekből, különböző korosztályokban vesznek részt a gyermekek. Elsődleges cél, hogy bővüljön a résztvevő települések, csoportok és így a gyermekek létszáma is, valamint, hogy ne alkalomszerű legyen ennek látogatása, hanem egy folyamatos közösségi tevékenységként éljen az együttes vezetőkben így a gyermekekben is évről évre. Alakuljanak új közösségek, baráti kapcsolatok, amelyeket fenn lehet tartani egész évben az együttesektől, vezetőktől függetlenül személyesen és szakmai programokon egyaránt.” – állt a szinopszisban.

A nézőtér alsó része zsúfolásig, de a fenti szektorokban is több sorban ültek kíváncsi nézők. A több mint egy órás műsort Hajdú Pál, a Tessedik Sámuel Kertbarát Kör titkára vezette be, hogy utána elkezdődjön a kavalkád a színpadon. A kicsi és nagyobb gyermekek megmutatták, mit tudnak, mit tanultak. Különböző táncokat, népi játékokat jelenítettek meg a színpadon. A nézők pedig elbűvölve nézték az apró emberkéket, akik minden igyekezetükkel, tudásukkal elbűvölték a közönséget.

A Talléros zenekar önállóan is bemutatkozott 48-as dalokat játszottak, énekeltek. Játékuk nagyszerű, jó volt hallgatni.

Volt még egy bemutató, a My Fair Lady című előadásban is szerepelt a Folk & Roll tánccsoport, akik ismét fergeteges tánccal léptek színpadra.

A tábor szervezője az orosházi Petőfi Művelődési Központ; Baranyai Ilona és Móricz Bence. Társszervező a Békésmegyei Néptáncosok Szövetsége.

A Vízi Színház színpadán nagyon jó volt látni gyermeket, a legkisebbek is nagyon ügyesen táncoltak a hatalmas színpadon.

Galambos Edit

A fotókat Babák Botond készítette.


You must be logged in to post a comment Login