in , ,

Ott, ahol a Maros vize messze földön kanyarog…

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul pályázat támogatásával 4 napos tanulmányi kiránduláson vehettünk részt Erdélyben.

Szarvasról 6:45-kor indultunk Nagyszalontára. Az idegenvezetőt a Csonka-toronynál vettük fel, ahol megtekintettük az Arany János emlékmúzeumot. Sok érdekes dolgot láttunk. Voltak festmények, eredeti kéziratok. A nap második felét Nagyváradon töltöttük.  Megkoszorúztuk Ady Endre szobrát. Majd a városban sétálva megnéztük a Fekete Sas Palotát. A hatalmas Szent László bazilika lenyűgöző volt. Megnéztük Szent László hermáját, benne az ereklyét, amely szent királyunk koponyájának egy darabja. Az aranyozott festmények és dísztárgyak sora csak fokozta a templom szépségét. Innen utunk a szépen rendezett szállásunkra, Magyarlónára vezetett.

Második nap Kolozsvárra mentünk, ahol a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban az aligazgató vezetett körbe. Ezután kisebb csoportokra osztva az iskola diákjai kísértek bennünket a városban. Ez jó alkalomvolt arra is, hogy ismeretségek, esetleg a jövőben kibontakozó barátságok kötődhettek. Diáktársaink megmutatták Kolozsvár nevezetességeit, köztük a Mátyás királyhoz kapcsolódó helyszíneket is.

Ezután Torda felé vettük az irányt. Tordán a katolikus templomba látogattunk el, ahol Európában először hirdették ki a vallásszabadságot. Majd felfelé haladva a szerpentinen a sóbányához jutottunk. Fel kellett öltöznünk, mert odalenn nagyon hideg volt. Lementünk lépcsőn a legmélyebb tárnába, ahol mini-golfpálya, óriáskerék, játszótér és melegített padok vártak. Még feljebb haladva a Tordai-hasadék felé utaztunk, mindeközben az idegenvezetőnk ismertetőt tartott a területről. A csoport egyik fele – a bátrabbak – sétálni ment a 3,5 kilométeres hasadékban, melynek alján egy patak csordogál. Így elfáradva tértünk vissza a magyarlónai szállásunkra.  Erzsike néni isteni ételekkel várt mindig, mikor hazaértünk. Vacsora után elmentünk megnézni a fiúk futball mérkőzését.

Harmadnap fáradtan indultunk el Torockóra. Európa Nostra-díjas házsorán sétáltunk végig. Megkóstoltuk az itteni kürtőskalácsot. Mmm… finom volt! Aztán a torockói helytörténeti múzeumban sok új dolgot tudtunk meg a falu múltjáról és kultúrájáról. Nagyenyeden már üldözött minket a vihar. A nagyenyedi vártemplomot még éppen meg tudtuk nézni. Érdekes volt látni a falában maradt ágyúgolyót.  De aztán Gyulafehérváron a diadalív alatt eleredt az eső. A Szent Mihály székesegyház adott menedéket a hatalmas zivatar elől. Itt található Hunyadi János sírhelye is. Elindultunk a buszhoz, de mire odaértünk teljesen eláztunk. A buszon, akinek volt váltóruhája, átöltözött. Mivel sokan vizesen maradtak, és Déván is szakadt az eső, ezért a vár aljában idéztük fel annak történetét. Az autóbuszon pedig meghallgattuk néhány társunk előadásában a Kőmíves Kelemenné balladáját. Csernakeresztúron – utolsó szálláshelyünkön -, a tájház megtekintése után nagyon finom vacsorával vártak bennünket. Vacsora után kimentünk a játszótérre levegőzni és mozogni egy kicsit. Visszaértünk szállásadóinkhoz, és jó hangulatú beszélgetéssel, sőt tánccal fejeztük be a napot. Nagyon későn feküdtünk le, de sebaj!

20170715-Nagyvarad

Péntek reggel friss levegőre és napsütésre ébredtünk. Indulásunk előtt elköszöntünk vendéglátóinktól, majd a busz felé vettük az irányt. Vajdahunyad váránál álltunk meg először, a Hunyadiak ősi fészkében. Végigjártuk a várat és elénk tárult Vajdahunyad csodás környéke.

Tanulmányi kirándulásunk utolsó programja Aradon volt. Az emlékhelynél előzetesen felkészült diákoktól meghallgathattuk a 13 vértanú utolsó néhány mondatát. A Himnusz eléneklése után a buszhoz sétálva hallottuk, amint tanáraink mögöttünk lépkedve a Székely himnuszt éneklik. Igazán megható volt!

A határnál egy órát vártunk, de egyébként zavartalan utunk volt hazáig. Nagyon sok köszönettel tartozunk a tanárainknak és mindazoknak, akik ezt a felejthetetlen négy napot számunkra lehetővé tették.

Szénászki Stella és Weinper Adél 7.c osztályos tanulók

Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda

Ragány Misa, Varga Viktor és Timkó János

A rettegés karácsonya

A pihenni vágyók érdekeiért álltak ki települési önkormányzatok