in , ,

Nincs lehetetlen: „Nem szeretem” ételeket kóstoltak a gyerekek az izgő-mozgó táborban

Mozgás és táplálkozás – ez a két terület kapcsolódott össze az izgő-mozgó egészségtáborban, amelyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg a Cervinus Teátrumban. Július 16-20. között délelőttönként a játékos mozgásé volt a főszerep, továbbá a gyerekek megismerkedtek a különböző vitaminokkal, a gyümölcsökkel, zöldségekkel és azok szervezetünkre gyakorolt hatásával.

– Ez a tábor alapvetően ellentmond azzal a tendenciával, hogy a mai gyerekek válogatósak. Itt olyan fiatalokkal találkoztam, akik annak ellenére, hogy furcsállnak egy-egy ízt, megvan bennük az kis hiúság, ami kóstolásra készteti őket. Mindemellett mi is próbáljuk úgy összeállítani az ízeket, formákat, hogy elnyerje a tetszésüket. Jó példa erre az olajbogyó. Köztudott, hogy a mai generáció többségében idegenkedik tőle. Tavaly a táborozók többsége meg sem akarta kóstolni. Idén újra elővettük a témát, pirospaprikával töltött olajbogyó formájában. Apróra felkarikáztuk, játszottunk a tányér és a bogyó színeivel, aminek eredményeképp a felére csökkent azoknak a száma, akik hozzá sem nyúltak – avat be Décsei Mónika táborvezető azokba az apró trükkökbe, amelyek segítségével némileg változtathatunk a gyerekek ételekhez való hozzáállásán.

A csütörtöki nap délutánján is feszegették a határokat, hiszen levendulateát és tojáskrémet készítettek. Az utóbbira egyébként azért esett a választás, mert a tábor során kiderült, hogy a tojás sincs a kedvencek toplistáján. Biztos befutóként desszertként a kis kukták túróból, babapiskótából és kókuszreszelékből összegyúrt rafaellót kóstolhattak.

A gyerekek kis csoportokra osztva kapcsolódtak be az ételek előkészítésébe: kevertek, vágtak, turmixoltak, vagy épp a könnyeikkel küszködve aprították a hagymát.

– Csináltunk már mákos gubát és narancsos jégkockát, de volt már gyümölcssaláta, almás-répás saláta és uborkasaláta is. Mindegyik finom volt, talán a jégkocka volt a legjobb – árulja el a nyolc éves Mira, aki először vett részt a táborban.

A délelőttök Fábián Judit irányításával zajlottak, aki a mozgásos foglalkozások szünetében videókon segítségével megismertette a táborozókkal az extrém sportágakat is. A központi téma a vitaminok voltak, amely közül minden nap másik került terítékre. Az A, B és C után a hét negyedik napján a D vitamint járták körbe, és játékos alakzat formájában a gyerekek a betűt életre is keltették.

– A délelőttök olyanok, mintha két napig tornáznál, és nem is ennél semmit – foglalja össze gyereki őszinteséggel a hat és fél éves Gulyás Gergő a táborban szerzett tapasztalatait. Én azért jól bírom, csak néha el szoktam fáradni. Nagyon jó itt lenni. Este gyorsan elalszom, és olyan mélyen alszom, mint a bunda.

Pénteken már megengedett volt egy kis bűnözés is. A táborlakók palacsintát és gofrit sütöttek, befejezésül pedig előadták szüleiknek azt a koreográfiát, amely a sok izgő-mozgó gyakorlat során sajátítottak el.

Csoda a Csodaszarvas

Fergeteges vízparti twistparty