in , ,

Büntetőpárbaj után jutottunk tovább

A Magyar Kupa második fordulójában hazai környezetben a Szeghalmi FC csapatát fogadtuk. Kellemes időben, szép számú nézőközönség volt kíváncsi kupamérkőzésünkre is.

A mérkőzés elején fiaink léptek fel támadólag, több kisebb ígéretes helyzetünk is adódott, de gólt nem sikerült szereznünk. A 30. percben Turcsek lépett ki üresen a jobb szélén, lövését Lévai bravúrral védte.

Alig egy perccel később Turcsek kapott ismét labdát a jobb szélen, beadása megtalálta a középen érkező Kovácsot aki fejjel megszerezte a vendégeknek a vezetést. 0-1

A 34. percben Kriska beadása után Piti érkezett középen és kotorta a labdát a gólvonal mögé. 1-1

A 39. percben Piti szerzett labdát és harcolt ki magának helyzetet, de lövését Baranyai védte, a kipattanót még Kriska próbálta a kapuba juttatni sikertelenül, nagy lehetőség maradt ki.

A félidőre döntetlennel vonultak a csapatok, de a kezdeti lendület és a bekapott gól után mutatott offenzív játék láttán, bíztunk a eredményes folytatásban.
A félidőben Rétes mester Bakró helyére Murvait állította csapatba.

A második félidő első legfontosabb momentuma az 55. percben történt, Viszkok indult volna meg a félpályánál egy labdaszerzés után, azonban Turcsek visszahúzta a mezénél fogva, villant is a sárga lap, de mivel neki már korábban volt egy ilyen, így Fekete játékvezető gyorsan be is váltotta egy pirosra, így megfogyatkoztak a szeghalmiak.

A 60. percben szögletet végezhettek el a vendégek, mely után egy rövidre sikerült felszabadítás után, Mészároselé került a labda aki ismét megszerezte a vendégek számára a vezetést. 1-2

A bekapott gól után ismét más sebességi fokozatra kapcsolt csapatunk, bár néhány kontrára így lehetőséget adtunk a szeghalmiaknak, de ezeket jól védekeztük le.
A 74. percben Kriska nagy helyzetben a kapufát találta el. Majd Takács távoli, léc alá tartó lövését tornázta ki a szeghalmi hálóőr.

A 79. percben azonban már összejött az egyenlítés, egy jobbról érkező labdára Zima érkezett középen aki már nem hibázott. 2-2!

Az egyenlítő gól után továbbra is támadásban maradtunk, próbáltuk 90 perc alatt eldönteni a találkozó sorsát, de nem sikerült a kapuba találunk, a legnagyobb helyzet azonban a hosszabbítás perceiben a szeghalmi Tóth G. hagyta ki.

Így döntetlen után, a továbbjutás sorsa 11-essel rúgásokkal dőlt el, amelyet az új rendszerű A-B,B-A szerint rúgtak a csapatok.

1. kör
– A szeghalmiak kezdték a rúgásokat, azonban Wéber lövését, Lévai hárította.
– Az első szarvasi rúgást Lévai kapus vállalta, azonban ő is hibázott.
Így az első kör után 0-0.

2. kör
– A második körben mi kezdtük a büntetőket, azonban Piti lövését is védte Baranyai kapus.
– A szeghalmi Tóth Gábor azonban már nem hibázott.
Második kör után 1-0 arányban vezetett a Szeghalom.

3. kör
– A vendégek folytatták a rúgásokat, melyet Ruzsa be is lőtt.
– Érkezett Sztojka, aki az első szarvasi büntetőt rúgta be.
Szarvas – Szeghalom a harmadik kör után 1-2

4. kör
– Takács érkezett ezután, aki szintén a kapuba talált.
– Boruzs sem hibázott, szeghalmi részről.
Így a harmadik kör után 3-2 a szeghalmiaknak.

5. kör
– Amennyiben a szeghalmiak kapuba találnak, akkor ők a továbbjutók, Veres középre tartó büntetője azonban elakadt Lévai lábaiban.
– Viszkok Dani pedig belőtte, így folytatódhatott az idegőrlő párbaj.

6. kör
– Ismét mi kezdtük a lövéseket, de Kriska lövése elakadt Wéberben.
– Cserna lövését pedig Lévai védte.

7. kör
– Tatár érkezett, a szeghalmi büntetőt elvégezni, melyet szintén védett Lévai.
– Az utolsó szarvasi büntetőt Moldván lőtte, aki nem hibázott és örömében az öltözőig szaladt.

Összefoglalva a látottakat, a rendes játékidőben javarészt mi irányítottuk a játékot, azonban a kétszer is egyenlítenünk kellett a védelmi hibákból bekapott gólok miatt. A büntetőpárbaj pedig igazi lutri, amelyből mi kerültünk ki szerencsésebben. A mérkőzés végére igazi kupa hangulat alakult ki az Erzsébet-ligetben. Szép volt fiúk!
Folytatása következik…

Szarvasi FC 1905 – Szeghalmi FC 2-2 (büntetőkkel 4-3)
Szarvas, Erzsébet liget – 250 néző. Játékvezető: Fekete Zoltán (Halma S., Malya Z.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Takács J., Szikora M., Kiri B., Bakró G. (Murvai D.), Zima D., Kriska N., Farkas N. (Moldván K.), Piti L., Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Szeghalom: Baranyai S. – Tatár S., Kovács Gy. (Tóth G.), Veres Zs., Balás V. (Boruzs J.), Boros Á., Mészáros M. (Cserna R.), Ruzsa Sz., Turcsek Sz., Nagy M., Wéber L.

Gólszerzők: Piti L. 34′, Zima D. 79′ illetve Kovács Gy. 31′, Mészáros M. 60′

Kiállítva: Turcsek Sz. 55′ (második sárga lap után)

Tudósítás: Legény Tamás (szarvasifc.hu)

A nagy érdeklődésre való tekintettel kéthetesre bővült Rómer Ilona alkotótábora

Mese, tánc, zene ExperiDance-módra