in ,

Az államalapítás ünnepe előtt átadták a felújított szárazmalmot

– Csodálatos, amikor az ember az eleink munkájához hozzányúlhat, és elbeszélgethet a tárgyon keresztül az egykori mesterekkel. Megértheti az üzeneteiket, ugyanis itt vannak, csak le kell tudni tapogatni őket – fogalmazta meg személyes érzéseit dr. Ozsváth Gábor Dániel néprajzkutató, műemlékvédelmi szakmérnök. A tervezői, művezetői feladatokat ellátó szakember az ipartörténeti műemlék augusztus 17-i átadó ünnepségén elmondta, a malmokra nem elsősorban épületként, hanem gépként kell tekinteni, melyek akkor tudnak sokáig fennmaradni, ha működtetik őket.

Az 1836-ban épült malmot a Bolza család készítette szlavóniai ácsokkal. A XIX. század végéig gabona-és takarmánymagvakat őrölt, majd a gőzmalmok elterjedése után köleshántoló malommá alakították. A rizstermelés elterjedéséig jelentős szerepe volt a helyi és környékbeli lakosság köleskásával való ellátásában.1962-ben fejezte be a működését, az országban utolsóként.

A város azonban nem feledkezett meg véglegesen az épületről. Egy nagyobb fejlesztésnek köszönhetően 2006-ben újra megnyitották a látogatók előtt, 2010 óta a bemutatóőrléseknek köszönhetően pedig rendszeresen megmozdul a kerengő is. Sajnos azonban az őrlőkő a folyamatos igénybevétel miatt megdőlt, ezért újabb beavatkozást igényelt. A Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelmi Kollégiumától az önkormányzat pályázaton 4 millió Ft-ot nyert, amelyhez további komoly önerőre volt szükség.

– A képviselő-testület több mint 6 millió Ft-ot szánt erre a beruházásra. Felvetődik a kérdés, hogy ilyen támogatás arány mellett szabad-e pályázni? – fogalmazta meg korábbi legnagyobb dilemmájukat. – Úgy gondolom, hogy minden fillérért le kell hajolnunk, mert ha ezt az összeget nem vesszük igénybe, akkor ma nem lenne működőképes a szárazmalom. Mindazonáltal még nincs vége az állagmegóvásnak. A következő munkánk a zsindelytető felújítása lesz – tette hozzá bizakodóan.

Utalt a tótok háromszáz éves múltjára is, amelyet a történelem egy darabjának megmentésével ma is meg tudnak mutatni az utódoknak.

A 10 millió 43 ezer Ft-os fejlesztés részeként az őrlőkő tartószerkezetének felújítása mellett a hántoló és daráló berendezés elemeit, a kisorsót, nagyorsót és a vontatási pontot is korszerűsítették, pótolták a hiányzó perselyeket és a kerengő fogazatát, ill. a kerítés mázolását is elvégezték. A műszaki ellenőri feladatokkal az önkormányzat a Promir Kft.-t bízta meg, a kivitelezést Kárász Ervin egyéni vállalkozó végezte. S bár az eredeti, július 31-i határidőhöz képest néhány nappal később értek a munkálatok végére, az épület az államalapítás ünnepe előtt elkészült.

A szalagátvágást követően befogták a lovakat is, és megcsikordulhattak az őrlőkövek is. Roszik Zoltán múzeumigazgató elmondta, augusztus 20-án hasonló látványossággal várják az érdeklődőket. Nemzeti ünnepünkön 10 és 16 óra között újra óránként őröl az ország egyetlen eredeti helyén megmaradt szárazmalma.

Sinka Imre: I. István felismerte, hogy ez nem a könnyebb út, de az az út, amely legtovább visz

Okos Ákos

Okos Ákos úszta leggyorsabban a kétezret a Szent István-napi távúszáson