in ,

Több mint százmillió forintot költött az önkormányzat járdaépítésre

Másfél éve tart az a járdafelújítási program, amelynek részeként a Kazinczy, Rákóczi, Béke, Dózsa és a Deák Ferenc utcai szakaszok kaphattak új aszfaltborítást. A képviselő-testület idén újabb két szakaszról határozott. A Vajda Péter utcában már megtörtént a műszaki átadás, a Vágóhíd utcában pedig augusztus 23-án várták az ünnepélyes átadásra az érintett lakosságot, ill. a sajtó képviselőit.

– A 60-as évek elején költöztünk ide. Akkoriban az út is macskaköves volt. Időközben persze többször javítgatták. Járda is készült, bár az nem sikerült tökéletesen. Most végre nagyon szép lett – fejezte ki örömét a fejlesztéssel kapcsolatban az utca végén lakó Rafaj Jánosné Erzsike néni.

Babák Mihály a beruházás részleteiről szólva elmondta, a Jókai utcától a Gárdonyi Géza utcáig tartó szakasz 725 m hosszúságú, 1,65 m átlagos szélességű, és megközelítőleg 1200 m2 felületű. Költsége bruttó 16.060.505 Ft volt.

– Ez a városrész eléggé sűrűn lakott. Igaz, sokan ma már kerékpárral és autóval közlekednek, de gondolnunk kell a kevésbé fiatalokra is, ill. a babakocsival közlekedőkre. Egy családbarát megoldást kerestünk. Nagyon bízunk benne, hogy tovább tudjuk folytatni a programot, és újabb járdákat tudunk felújítani – tájékoztatta az egybegyűlteket a város első embere.

Hozzátette, a féléves költségvetést értékelve keresték azokat a megoldásokat, amelyek révén szebbé tudnák tenni a várost. Szeretnék például befejezni a Vasipari előtt a díszburkolatot és a Petőfi utca első részét. Áttekintik továbbá a Bajcsy-Zsilinszky és a Markovitz Mátyás utcákat is, mivel ott ugyancsak nagy forgalom megy keresztül. Emellett terveik között szerepel a Szentesi úti lakópark bekötése is, egyelőre azonban ez forráshiány miatt nem valósulhatott meg.

A felújítás egy költséghatékony és gyors építést biztosító kivitelezéssel valósult meg, ami a meglévő már megállapodott beton járda mellé épített ún. kerti szegélykőépítést, a betonjárda felületének kiegyenlítését, esetleges szintbe marását tartalmazza, valamint a végső aszfaltozott burkolatot, mely kb. 5 cm vastagságú. Ez a burkolat AC8 jelű, egészen apró szemcseszerkezettel készülő felület, mely a gyalogos közlekedéshez biztosít megfelelő komfortérzetet. A kivitelezést a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, melyhez kivitelezői alvállalkozóként a Swietelsky Magyarország Kft.-t vette igénybe az aszfaltozások szakszerű elvégzéséhez.

Minden kereszteződés akadálymentesítéssel készült el, ill. a vakok és gyengénlátók segítésére ún. vizuális és taktilis elemeket építettek be. A kivitelezés érintette a járdaszakaszok melletti terület tereprendezését, földfeltöltéseket, esetleges faültetéseket is, valamint a csatlakozó járdaszakaszok felé irányuló kiépítéseket is.

Kiss Attila, a 4. sz. választókerület képviselője az elmúlt időszak történéseire vonatkozóan elmondta, a járdaépítés mellett két helyen, a Semmelweis és a Toldi Miklós utcán járdajavításra került sor. Köszönetet mondott a Szarvasi Komép Városgazdálkodási Kft.-nek, mert kevesebb, mint két héten belül reagáltak a lakossági jelzésre. Emellett zajlik a Csokonai és a Melich János utcákban a lakossági útépítés terveinek egyeztetése, s reményeik szerint év végére mindkét szakaszt szilárd burkolatú út borítja.

Örök csokrokat készítettek az idei Tű fokán is túl táborban

Kajak-kenu vb – Bodonyi Dóra 1000 méteren világbajnok