in ,

Rekordösszegű támogatást osztott szét idén a Szarvasért Alapítvány

Hatodik éve segíti rászoruló szarvasi fiatalok továbbtanulását a Szarvasért Alapítvány. Az összesített leltár szerint eddig összesen tizenhat nappali tagozatos, felsőoktatási hallgató első lépéseit könnyítették meg, 3,2 millió Ft értékben. Idén ebből minden eddiginél nagyobb részt, 1,2 millió Ft-ot osztottak ki a pályázók között. A fejenként 200-200 ezer Ft-ról szóló támogatási szerződést augusztus 28-án írták alá a Damjanich utcai Civil Ház falai között.

– Minden évben egyre többen csatlakoznak ahhoz a körhöz, akik nem csak a Bál a víz felett című rendezvényünkön vesznek részt, hanem nagy összegű pénzbeli adománnyal támogatják ezt a kezdeményezést. Emlékszem, először egy fiatalt tudtunk támogatni, utána kettőt, tavaly pedig már ötöt. 2018-ban eljutottunk oda, hogy hat nyertes pályázóról tudunk beszélni – mondta hálás szívvel Závogyán Judit kuratóriumi elnök.

Aláhúzta, a jelentkezőknek nagyon komoly formai és szakmai kritériumoknak kell megfelelniük. A feltételek között szerepelt a szarvasi lakóhely és a nappali tagozatra történő sikeres felvételi vizsga. Emellett meg kell nevezni azt a szakterületet, amelyen kiemelkedő eredményt ért el. Ezt versenyeredményekkel, ill. lehetőség szerint pedagógusi ajánlással kell igazolnia. Komoly pluszpontot jelent az is, ha az illető közösségi tevékenységet is végez, illetve önkéntes munkát, társadalmi szerepet vállal.

Idén hatan nyújtottak be pályázatot, és valamennyien eleget tettek a magas követelményi rendszernek. A legtöbb ponttal a kuratórium Krajcsi Bence pályamunkáját jutalmazta, akit Uhljar Janka, Markovics Ábel, Rohony Noémi, Wágner Réka Enikő, valamint Gubucz Gábor követtek.

– Szarvas és Debrecen között 170 km a távolság, ezért az utaztatásban vagy a kollégiumban elkél a segítség. Emellett sportkarriert építek, ahol ugyancsak jó néhány dologra oda kell figyelnem. A családomnak nehéz kétfelé szakadnia, ezért is nagyon hálás vagyok az alapítványnak, hogy ekkora összeggel támogattak – fejezte ki köszönetét Bence, aki a Szarvason szerzett futball alapok után eljutott az utánpótlás válogatott keretig. Ma már a futsal világában bontakoztatja ki tehetségét, egy éve pedig már ebben a sportágban is ott van a legjobbak között.

Závogyán Judit érdekességként említette, hogy előző évben túlnyomórészt olyan nyújtottak be pályázatot, akik az Orvostudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Idén ugyanez az arány mutatkozott a pedagógia javára. Éppen ezért útravalóul megfogalmazta, visszavár mindenkit, bízva abban, hogy felsőoktatási tanulmányaik befejeztével majd a helyi intézményeket erősítik.

Krajcsi Bence a Debreceni Egyetem sportszervező szakára, Uhljar Janka a Szegedi Tudományegyetem kémia-matematikatanár szakára, Markovics Ábel az Eötvös Lóránd Tudományegyetem biológia szakára, Rohony Noémi Szegedi Tudományegyetem gyógypedagógia szakára, Wágner Réka Enikő Szegedi Tudományegyetem földrajz Bsc alapszakára nyert felvételt, Gubucz Gábor pedig ugyancsak Szegeden, földrajz szakon tanul tovább.

A támogatási összeg első részletének folyósítására szeptemberben, a fennmaradó részé pedig a februárban, a sikeres félévi vizsgák letételét követően kerül sor.

Molnár Ferenc Szemerédi Bernadett és Timkó János szemével

Döntetlen Békéscsabán