in , ,

Kiállítanak a szentandrási kertbarátok és barátaik

Kiállítás nyílt a helyi kertbarátkör terméseiből, illetve az azokból összeállított kompozíciókból a békésszentandrási közösségi házban. Szűcs Elekné köszöntötte a megjelent tagokat, érdeklődőket, majd Sinka Imre polgármester megköszönte a kertbarátkör szentandrási kertbarátok civil életben betöltött komoly munkáját.

– Az ember ha szétnéz az itt látható gyümölcsökön, zöldségeken, tudja, hogy aki ebben az évben ilyen szépet tud teremteni, az nem csak vízzel, nem csak kézzel, hanem szívvel is neveli a növényeket – mondta a település első embere.

A délután Bődi Mária nyitógondolataival folytatódott.

– Korunk népbetegsége a depresszió, a kiüresedés, az elidegenedés, az elfásultság, mely gyakran káros szenvedélyekhez vezethet. De akinek kertje van, azt többnyire elkerülik ezek a kórok, mert kapálni, öntözni, gyomlálni, befőzni kell. A pszichológia ezt munkaterápiának nevezi. Mi egyszerűen csak úgy mondjuk, hogy csinálni kell és fogjuk a kapát, kannát, permetezőt, kosarat, még akkor is, ha itt fáj vagy ott fáj. Tudjuk, hogy fáradságos munkánknak meglesz az eredménye – jelentette ki Bődi Marika.

– A tartósításnak is több változatával találkozhatunk, aszalványok, kompótok, savanyúságok, dzsemek sorakoznak az asztalokon. A befőzés nemcsak pepecselő munkát jelent, hanem biztonságérzetet is ad. Van mihez nyúlni a kamra polcán vagy a fagyasztóban. De ami a legfontosabb: pontosan tudjuk, hogy mit eszünk – szögezte le a délután háziasszonya.

Szót kért még Hévizi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti Egyesület elnöke, akik elsőbálozóként állítottak ki a kertbarátoknál. Elmondta, egyesülete borsót, zöldbabot, paprikát, paradicsomot, uborkát és céklát termesztett a tájház kertjében, amit fel is dolgoztak. Savanyított uborkájuk mellé kolbászos falatkákkal kínálták az érdeklődőket.

A csillagképek kapták a főszerepet a legutóbbi klubfoglalkozáson

Dr. Dósa Zsuzsa

Sokszínűség a Cervinus új évadában