in ,

Nincs időskor, csak Aranykor van

Elbúcsúztatta a nyarat az Aranykor Nyugdíjas Egyesület. A Plastolus strandon tartott vidám összejövetelen 130-an vettek részt, akik vacsorával egybekötött baráti beszélgetésekkel idézték fel a legforróbb évszak élményeit. A népes számú vendégsereget dr. Réthy Vilmosné, az egyesület nemrégiben megválasztott elnöke köszöntötte. Nem rejtette véka alá, életében a szolgálat és a kikapcsolódás mindig is jól megfért egymás mellett. Mint mondta, a legfontosabb, hogy mindenki érezze magát jól a bőrében, és tudjanak örülni egymás társaságának.

Kérdésre válaszolva elmondta, ez a nap különösen sokat jelent a számára, mivel ez az első alkalom, amikor ilyen nagy létszámban találkozhat a tagsággal.

– Minden félelmem megszűnt május 11-e óta. Noha más területen dolgoztam, mindig szolgáltam. Osztályvezetőként az ügyfeleket, ma pedig a tagságot. A munkatársaimmal együtt elhatároztuk, hogy folytatjuk azt a több mint 20 éves folyamatot, amit Jani bácsi elkezdett, és továbbra is a tagság érdekeit kívánjuk szolgálni – foglalta össze az elmúlt hónapok tapasztalatait.

Felidézte, a felkérés rendkívül váratlanul érte. Mindössze három hónapja volt hivatalos tagja a szervezetnek, amikor megkeresték, ezért csak nehezen tudott döntést hozni. Végül az billentette pozitív irányba a mérleg nyelvét, hogy mindig is kereste és szerette a társaságot, és a nyugdíjazását követően érezte ennek a hiányát. Mint mondta, a megfelelésért dolgozik, de azt is elfogadta, hogy nem lehet mindenki számára kedves. Hiszi, hosszú távon az elvégzett munka minősége dönt majd a teljes bizalom kérdéséről.

– Nagyon közel állt a tagok szívéhez Jani bácsi. Teljes joggal néztek fel rá. Nem csak a tagságot ismerte nagyon jól, hanem idegenvezetőként is közreműködött az utazásokon. Az Aranykor volt az életműve, és nagyon értett a vezetéséhez. Senkire nem lehet megharagudni, ha összehasonlítanak vele, s valahol ezeket a tulajdonságokat keresik bennem is. Természetes, hogyha valakit nagyon szeretünk, azt sokáig megőrizzük a szívünkben. Jó értelemben véve nem is fogok tudni megfelelni ezeknek az embereknek, de ezt tiszteletben tartom – vázolta a nehéz átmeneti időszak széles érzelmi spektrumát.

A legfontosabbnak mindenkor a csapatmunkát tartja. Hisz abban, hogy a feladatokat közösen kell végezniük, minden dolognak felelőst kell választani, az elvégzett munkáért pedig köszönet jár.

Babák Mihály polgármester köszöntőjében rámutatott, dr. Réthy Vilmosnénak van gyakorlata egy közösség vezetésében, hiszen mellette is 20 éven keresztül dolgozott. Fontosnak tartja, hogy ez a generáció kihasználja a kirándulások, utazások adta lehetőségeket, és ne magányosodjon el. Az Aranykor Nyugdíjas Egyesület erre számos alkalmat kínál, amelyek megszépítik ezt az életkort.

A vacsora előkészítése és tálalása is az összhangról árulkodott. A négy szakácsjelölt felváltva felügyelte a három bográcsot, a szorgos pincérek pedig fáradhatatlanul hordták az elkészült birkapörköltet.

– Kicsit feszültté teszi az embert, hogy ennyiféle szájíznek kell megfelelni. Még két ember ízlése sem egyforma, hát még ennyié. Megmondom őszintén, nem tudom, kinek hogy ízlett, mivel elbujdokoltam a főzőhelyiség hátsó részébe – mondja kacagva Kituljak László elnökhelyettes, aki Sutyinszki György helyett ugrott be a megszokott négyesfogatba.

A választ mi sem tudtuk meg, viszont az üres tálkák és az elégedett arcok mindennél többről árulkodtak.

Nagy siker és hatalmas érdeklődés a harmadik Megyenapon

A csillagképek kapták a főszerepet a legutóbbi klubfoglalkozáson