Connect with us

Hírek

Sikeres bringás reggeli és nyereményeső a mobilitás hét utolsó előtti napján

Közel 17 kg kenyér és 30 liter tea – ez az idei bringás reggeli mérlege. A felsorolt mennyiségekből az akció zárását jelző nyolcórai harangszókor már csak mutatóban maradt, az elkészített szendvicsek oroszlánrészét elfogyasztották az arra kerekező szarvasiak. A programot az Európai Mobilitási Hét helyi rendezvénysorozat egyik legnépszerűbb elemeként tarják számon, ami valószínűleg a napindító figyelmességnek és a vidám zenei aláfestésnek köszönhető.

Ilyenkor rendszerint a Székely Mihály Intézmény diákjai állnak csatasorba, akik nem csak a kenyereket kenik szorgalmasan, hanem a kerékpárút szélén állva azért is mindent megtesznek, hogy az arra járók közül senki se távozzon üres hassal.

– Kora reggel fél hat és hat között érkeztünk a 13. D osztály tíz tanulójával. Azóta folyamatosan kenjük a kenyereket, és kínálgatjuk az erre járókat. Azt látom, hogy egyre többen pattannak kerékpárra, ami szerintem részben annak köszönhető, hogy nincsenek nagy távolságok Szarvason – osztja meg a tapasztalatokat Palás Péter pedagógus. – Az iskolánkban is mindig tele van a biciklitároló. Leginkább csak a vidékiek használják a tömegközlekedést, de ők a buszmegállótól legalább sétálnak egyet az intézményig.

A legnagyobb tömeg fél nyolc és háromnegyed nyolc között lepte meg a kínálókat. Az iskolába, munkahelyre sietők a kicentizett reggelek ellenére a kedves invitálásra tartottak néhány perces pihenőt, és köszönettel fogadták a piknikhangulatú reggelit. Volt, aki későbbre tartogatta a finom falatokat, és táskája mélyére süllyesztve folytatta útját.

– Minden nap kerékpárral jövök a barátaimmal errefelé suliba – mondja egy tizedikes vajdás diáklány. – Nagyon meglepődtem, hogy megállítottak, és elébünk szaladtak a tálcákkal. Nem tudtam, hogy milyen apropóból, de nagyon jól esett.

A nap házigazdája a Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete és a Rádió Szarvas volt. Závoda Ferenc elnök hagyományosan az éteren keresztül is kerékpáros közlekedésre buzdította a szarvasiakat, s folyamatosan tájékoztatta a hallgatókat az esemény fejleményeiről.

A nap 10 órakor a Kossuth utcai óvodában folytatódott, ahol a legkisebbek játékos KRESZ vetélkedőn vehettek részt. Ráadásul amellett, hogy a hatvan apróság ismerkedett a közlekedés alapvető szabályaival, mindegyikük egy kis ajándékban is részesült.

Az igazi nyereményeső 13 órakor kezdődött. A Lengyel-palota nagytermében Hodálik Pál alpolgármester foglalta össze a hét eseményeit. Rámutatott, Magyarországon idén 269 település csatlakozott a programhoz, ezzel Spanyolország és Ausztria után ismét dobogós helyre kerültünk. A szám a tavalyihoz képest is lényeges emelkedést mutat. 2017-ben ugyanis 202 magyar résztvevője volt az Európai Mobilitási Hétnek.

A sorolás során közel harminc ajándékcsomag talált gazdára. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó díjat, egy kerékpárt Kovács István dévaványai lakos nyerte, aki a csütörtöki véradáson negyedikként nyújtotta a karját segítségül.

Kiemelt

Fotó: Babák Bence Fotó: Babák Bence

A Nagyrét Farm félgőzzel gázolt át a „Huligánokon”

Hírek

A fiatalok közötti szolgálat erősítéséért báloztak az evangélikusok

Hírek

Bíró Gyula Bíró Gyula

Országos szakmai tanácsadó testület tagjává választották Bíró Gyulát

Hírek

Izgalmas végjátékra van kilátás

Hírek

Hirdetés

Advertisement

Archívum

2018. szeptember
h k s c p s v
« aug   okt »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930

Kategóriák

Friss

Connect