in , , ,

Büntetőből szépített a gyomaendrődi polgármester Csabacsűd ellen

Endrefalvi Erik
Endrefalvi Erik

Nem kezdtek jól a hazaiak, ennek ellenére rögtön az első helyzetből a 8. percben gólt szereztek a hazaiak. Endrefalvi Erik lövését Kurilla Viktor bevédte. A 40. és a 41. percben további kettővel, 3-0-ra növelték előnyüket. Ezek szépen kidolgozott helyzetekből Koppányi Péter, illetve Sándor János gólpasszából született. Mindhárom Endrefalvi Erik nevéhez lett bejegyezve a mérkőzés jegyzőkönyvében.

A második félidőben szerették volna a mérkőzésről mérkőzésre szaporodó közönségüket kiszolgálni, de további gólt nem tudtak szerezni. Az 57. percben a szépítés büntetőből jött. Gyomaendrőd polgármestere, Toldi Balázs állt a labda mögé, és laposan a hálóba lőtte a jó irányba vetődő Hudák Roland mellett (3–1), ezzel be is állította a végeredményt.

A hétvégén Dévaványára látogatnak, majd a Hunyadit fogadják otthonukban. Egyik sem lesz könnyű mérkőzés.

Véleménye szerint a játékvezető indokolatlanul törte a játékot, rengeteg olyan akcióba belefújt, amit indokolatlan volt. Emellett kiosztott hét sárgát. Ahogy a sárga mezben bíráskodó Kis Pálról az egyik néző a korlát mellől megjegyezte a sokadik lap után, “ennek a bírónak a szenvedélye a sárga”.

Csabacsűdi GyLSE – Gyomaendrődi FC 3–1 (3–0)

Csabacsűdi GyLSE: Hudák Roland – András Attila Xavér, Gilik Attila, Kiss Gábor – Viszkok Csaba, Sovány Pál – Endrefalvi Erik, Bertók Gergő (84′ Mochnács Tamás), Sándor János, Kasik Márk (77′ Magda Tibor) – Koppányi Péter (63′ Bobvos Richárd)
Cserék: Jansik János, Sonkoly Lajos, Viszkok Gábor

Jók: Enfrefalvi Erik, Bertók Gergő, András Attila Xavér, Sándor János

Egyetértés a helyi termékek fontosságában a Békekenyér Konferencián

Kiszely Mihály

Kiszely Mihály emlékére