in , ,

Sűrű versenyszezon közepén vannak birkózóink

Szeptember 21-én Püspökladányban jártunk a diák 1 kötöttfogású országos diákolimpiai döntőn, ahol Galát Dávid (46kg) és Tóth Patrik (54kg) küzdhetett meg a bajnoki címért. Dávid sajnos a súlycsoportváltás után nem tudta beverekedni magát a legjobb 5 közé, míg Patrikot csak a döntőben tudták megállítani, így ezüstéremmel térhetett haza.

Szeptember 29-én Nyitrán (Szlovákia) egy nemzetközi versenyre utaztunk, ahol 7 ifjú birkózó mérte össze tudását versenytársaival.

Neumann Kristóf (33kg) és Szpin Mihály (62kg) sajnos most nem tudott a legjobb 5 közé kerülni, míg Neumann Fábián (28kg) és Galát Dávid (52kg) is csak az 5. helyet tudta megszerezni. Tóth Kevint (26kg) és Hajduch Nándort (68kg) az elődöntőben állította meg a későbbi győztes, így ők bronzéremmel zártak. Tóth Patrik (62kg) volt az egyetlen a csapatból aki egészen a döntőig menetelt és ott is megállíthatatlan volt, így a csapat egyetlen aranyérmét szerezte.

Ügyesek voltak a fiúk, de még fiatalok, sok munka előtt állnak míg a hibákat kijavítjuk. Következő két verseny a területi szabadfogású diákolimpia Gyomaendrődön október 6-án, ahol három versenyzővel leszünk érdekeltek, és egy nemzetközi verseny Németországban október 7-én, ahová 6 fő utazik.

Sükösd Attila

Varga Mihály pénzügyminiszter és Erdélyi István, a Gallicoop elnök-vezérigazgatója

Erdélyi István: Fejlesszünk vagy szálljunk ki!?

Korcsmáros György

A derűs és elégedett Igazgató úr – Korcsmáros György