Tükröződés a Ruzicskay Alkotóházban

A közelmúltban nyílt meg a III. Szarvas Ruzicskay Művésztelep Tükröződés című kiállítása. Az alkotótábor három éve Bereznai Péter és Szuhaj György kezdeményezésére jött létre. Az idén Balikó András, Baráth Nóra, Bácskai Bertalan, Bereznai Péter, Holó Hóbel László, Kukár István és Szuhaj György vett részt az egyhetes közös alkotásban. Felházi Ágnes és Csáki Róbert, akik az első kettőn itt voltak, az év elején szülői örömök elé néztek, és most közös életük eddigi főművével vannak elfoglalva, így nem tudtak eljönni.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy ez a kezdeményezés három éve létrejött. Mi sem bizonyítja ezt jobban, Hogy Szarvas Város Önkormányzata minden évben támogatja a létrejöttét – mondta Hodálik Pál alpolgármester, aki a város nevében is megköszönte, hogy egy-egy művet felajánlanak a múzeumnak, a városnak, amit őriznek az utókornak, bízva abban, hogy egyszer hatalmas értéket fog képviselni.

A téma szabadon választott, a felajánlott egy-egy mű már most is egy kortárs gyűjtemény részét képezik, reflektált az előtte szóló mondataira Szentandrási-Sós Zsuzsanna megnyitó beszédének elején.

– Az elkészült művek azt mutatják, hogy a művésztelepi közeg, illetve az itt szerzett élmények ihletet adnak arra, hogy a helyi tárgykultúra és a szellemiség hatására alkossanak a résztvevők – mondta a Tessedik Sámuel Múzeum korábbi művészettörténésze. – Példaképp Kukár István és Szuhaj György képeit emeltem most ki. Kukár István képein nagyon jól láthatók, hogy egyetlen tájrészlet kiemelésével kreatív gondolkodással, némi absztrakcióval milyen sokféleképpen lehet ábrázolni egy tájat. Szuhaj György képei pedig arra nagyon jó példák, hogy a kétkezi munkához köthető eszközök, amik már jól megkoptak, azokat hogyan tudjuk a szakralitás szférájába egy mű segítségével átemelni.

A tavalyi megnyitónak megfelelően az eseményt ismét az érdeklődők megvendégelésével zárták a kiállítók.

A kiállítás október végéig tekinthető meg.


You must be logged in to post a comment Login