in , ,

Négy hét után magabiztos győzelem Szentandráson

Négyhetes nyeretlenségi szériájának vetett véget szombaton a Hunyadi Mátyás SE megye II. osztályú labdarúgó-csapata. A kék-fehér alakulat az Északi-csoport sereghatója ellen aratott magabiztos győzelmet a pontvadászat 9. fordulója keretében megvívott találkozón.

A hazai alakulat a negyedik nagy lehetőségét tudta először gólra váltani, bő negyedórányi játék után. Később is dominálta a meccset, és újabb fertályórányi játékot követően megduplázta előnyét, a jobbára védekező megyeriek ellen.

Szünet után a magabiztos előny mintha kicsit elégedetté tette volna a szentandrási labdarúgókat. Kevesebb lehetőségük volt, azonban a játékmester, Sajben Gábor így is kétszer megvillant, majd lecserélte magát a másik játékos-edzőre, Virág Imrére, aki – már a hétvégi csabacsűdi rangadóra alapozva – az első fordulót követően lépett újra pályára az utolsó negyedórában. Kettejüket a megbízott státuszból éppen a héten véglegesítette posztjukon az elnökség, az őszi idény végéig.

Összességében a Hunyadit nem állította komoly kihívás elé a tisztességgel harcoló Mezőmegyer, amely sportszerűen törődött bele a sorsába.

Békésszentandrási HMSE–Mezőmegyer SE 4–0 (2–0)

Megye II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Békésszentandrás, 130 néző. Vezette: Bozó.
Békésszentandrás: Szabó Z. (Babák) – Borgulya, Kis M. (Pásztor), Szabó M., Filyó (Tasi K.) – Tasi N., Olasz István – Nemcsényi, Sajben (Virág), Lós – Uhljár (Romhányi). Játékos-edző: Sajben Gábor, Virág Imre.

Gólszerző: Uhljár (17.), Filyó (32.), Sajben (65., 74.).
Jó: Borgulya, Sajben, Filyó, Lós, Olasz István, Szabó M.

Virág Imre: – Ha a helyzeteket berúgjuk az elején, több góllal nyerünk. Kötelező győzelem a szimpatikusan focizó vendégcsapat ellen.

Bakulya Mihály

Fotó: Babák Bence

Felolvasószínház a Cervinusban

Gondolatok Hartay Csaba legújabb könyvéhez