in , ,

Milánt Kölnben cserben hagyta a technikája

Október 6-7 között rendezték meg az INTERMOT- Nemzetközi Motorkerékpár és Robogó Vásár keretében a FIM Európa Bajnokság döntőjét, amire Európa legjobb kaszkadőrei érkeztek Kölnbe, hogy hihetetlen attrakcióikkal, mutatványaikkal szó szerint fejre állítsák a fizikát. Sok ezer látogató előtt kellemes őszi időben, profi szervezés mellett versenyeztek a motorosok.

Milán élete első külföldi megmérettetésére nem kis izgalommal készült, ahol a több éves profi verseny múlttal rendelkező sporttársakkal vette fel a küzdelmet.

Háromnapos kölni edzés után szombaton sikeresen kvalifikálta magát a mezőny ötödik helyére, amivel már nagy meglepetést okozott. Vasárnap következett az ötperces program, ami előtt a motor alapjárata akkor még ismeretlen okból elkezdett ingadozni. A gyors beavatkozások sem segítettek a műszaki problémát megoldani, így az egyensúlyra épülő gyakorlatai nem úgy jöttek ki, ahogy arra készült és szerette volna kivitelezni. Ezzel a technikai problémával küzdve öt helyet csúszott vissza a mezőnyben.

Az önmaga számára felállított magas mércét igaz nem érte el, de sport élményekben, versenytapasztalatokban gazdagabban tért haza, amelyekből a következő versenyekre biztosan tud építeni.

manager

A Hunyadi vitte el a három pontot a hármas rangadóról Csabacsűdről

Új albínó páva érkezett a Pepi-kertbe