in , ,

Ismét megnevetteti a közönséget a diószegi Hahota Színjátszó Csoport

Szinte kereken két esztendő elteltével újra beköltözik a színház az Eötvös József Művelődési Ház falai közé. A Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat meghívására október 27-én visszatér a diószegi társulat a településre, mégpedig legújabb darabjukkal, az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékkal.

A klasszikusnak számító William Somerset Maugham-Nádas Gábor-Szenes Iván művet először februárban láthatta a közönség, Diószegen. A nézőtéren ültek a csorvási és gerendási testvértelepülések delegációi mellett a csabacsűdiek is, és már akkor elhatározták, hogy a település lakóit is megörvendeztetik ezzel a produkcióval.

– Nagy siker volt az első előadásuk, a Charley nénje című vígjáték. Megmondom őszintén, a bemutató előtt keresztbe tettem az ujjaimat, és imádkoztam a kedvező fogadtatásért, mert már nagyon régen nem volt nálunk színházi előadás. Előzetesen csak annyit tudtunk, hogy régen nagyon szerettek az emberek színházba járni, de azzal is tisztában voltunk, hogy más volt a kultúrához való hozzáállás, és nem volt akkora a kínálat sem – értékelte a műfaj újkori visszatértét Válkovszki Mihály, a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat elnöke.

Hozzátette, akkor több mint kétszázan látták az előadást, a legkülönbözőbb korosztályt képviselve. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak, ezért döntöttek úgy, hogy amennyiben a költségvetésük lehetővé teszi, folytatják a megkezdett sorozatot.

– Ennek a költségeit is átvállalja a helyi szlovák önkormányzat, és mindenkit nagy szeretettel várunk. Hisszük, hogy a színház többet tud nyújtani a televíziónál, és egyúttal közösségi élményt is teremt. Azt tapasztaljuk, hogy bár Csabacsűd nem nagy lélekszámú település, mégis egyre ritkábban találkoznak az emberek, és kevesebb a kulturális program is. Szeretnénk, hogy a kapcsolatok élőbbé váljanak, és a színházi programot megelőzően, ill. azt követően az itt élők beszélgessenek, jól érezzék magukat – árulja el a rendezvény mögött húzódó szándékról.

A darabot először Magyarországon az 1960-as években tűzték műsorra a József Attila Színházban, Bodrogi Gyula, Voith Ági és Darvas Iván főszereplésével. A történet örök és megunhatatlan: Victoria férje, Bill, hősi halált halt a háborúban. A fiatalon megözvegyült Victoria újra férjhez megy, mégpedig első férje legjobb barátjához, Freddie-hez. De mi történik akkor, ha az “elhunyt” férj egyszer csak hazaállít? Mi lesz, ha kiderül, Victoria már Freddie felesége? Kié lesz az asszony? Mi történik, ha időközben még valaki harcba száll az asszony kegyeinek megszerzésért? Többek között ezekre a kérdésekre kap választ a közönség Maugham humorban, fordulatokban gazdag darabjában.

– Szerettünk volna kapcsolódni a Charley nénjéhez, ezért választotta az édesapám, egyben a darab rendezője ezt a művet. A magyar szerzőpáros ugyanaz, ill. itt is hasonló szerelmi szálak bonyolítják a történetet. A szöveg tekintetében egy kicsit nagyobb kihívás volt. Az előkészületek ezúttal is több mint egy évig tartottak, mert a társulat tagjai közül mindenki munka mellett próbált – avat be a kulisszákba a férjet alakító Srejner Attila.

A darabot hétvégén, Buzitán rendezett Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon is megmérettették, ahol a 11 versenyprodukció közül elhozták a fesztivál fődíját, a legjobb férfi főszereplőnek (Katona Péter), a legjobb női főszereplőnek (Srejner Melinda) járó elismerést, valamint a legjobb színpadképért és jelmezekért járó díjat is.

Az előadás október 26-án 16 órakor kezdődik az Eötvös József Művelődési Házban. Jegyek még korlátozott számban igényelhetők személyesen a csabacsűdi könyvtárban vagy telefonon a 06/66-536-423-as, ill. a 06/66-219-379-es telefonszámon.

63 millióból újult meg csabacsűdi iskola

Újraélesztés világnapjának megemlékezése