in , ,

Barangolás a Felvidéken

A Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 7. évfolyamának 51 tanulója öt pedagógussal október 2-án felejthetetlen kirándulásra utazhatott a Felvidékre.

Iskolánk a tavalyi tanévben sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjára, melynek célja, hogy diákjaink személyes tapasztalással ismerjék meg a külhoni magyarság mindennapjait, történelmünk fontos emlékhelyeit, kulturális értékeit. A pályázatban elnyert 3.060.000 forint biztosította tanulóink számára az ingyenes részvételt (szállás, útiköltség, belépők, biztosítás).

Az évfolyam már szeptemberben megkezdte a felkészülést a négynapos kirándulásra:
– A műveltségi területekhez kötött tanulói előadások bemutatták egy-egy helyszín nevezetességeit, történelmi múltját;
– Képekkel gazdagon illusztrálva Szarvas várost és iskolánk mindennapjait jelenítették meg hetedikeseink a határon túli diákok számára;
– Emlékműsorral készültek az 1849. október 6-ai történelmi események tiszteletére;
– Könyveket gyűjtöttek a 6–14 éves korosztály számára.

És aztán végre elérkezett a várva várt nap! Útnak indult a csapat.

Az utazás első napján a komáromi erődbe látogattunk, majd Gútán egy reformkori hajómalmot néztünk meg, és átkeltünk egy fedett fahídon is. Este megérkeztünk a szállásunkra, a deáki Európa panzióba.

A második napon a bajmóci várkastélyba mentünk. Felfedeztük a vár alatti cseppkőbarlangot is. A Malonyai Arborétumban kellemes sétát tettünk. A délutánt pedig Nyitrán töltöttük.
A harmadik napon a Pálffy család ősi fészkébe, Vöröskő várába látogattunk. A nap további részében Nagyszombat történelmi központjában ismerkedtünk nemzetünk múltjával.

Elérkezett az utolsó nap. A délelőttöt Galántán töltöttük a Kodály Zoltán Alapiskolában, ahol a dal pillanatok alatt közös nyelvet teremtett a két iskola tanulói között.

Utazásunkat egy pozsonyi városnézéssel zártuk.

Az esti órákban, fáradtan, de élményekben gazdagon érkeztünk haza Szarvasra.

Fazekas Stefánia

Hunyadis siker a Bolyai versenyen

Kiállítás nyílt az Aranykor értéktárából