in , ,

Megnehezítettük a Haladás dolgát, de nyertek a vendégek

Az NB1 sereghajtója a patináns Szombathelyi Haladás volt ellenfelünk a Magyar Kupa 7. fordulójában. Több mint ezer néző volt kíváncsi a találkozóra, amely rögtön két nagy szarvasi lehetőséggel indult, előbb Sztojka visszagurítását Zima lőtte kapura, amely a felső lécet érintve hagyta el a játékteret, majd néhány perccel később Sztojka lövését védte Gyurján, az ismétlést Kriska lőtte fölé.

Ezek után átvette a kezdeményezést a vendégcsapat, de komolyabb gólhelyzetet nem tudott kialakítani. Gaál próbálta meglepni Lévait egy távoli szabadrúgással, de kapusunk a helyén volt és a kapufa fölé paskolta a labdát.

A 39. percben a kaputól 18 méterre kapott szabadrúgást a Haladás csapata, amelyet gyorsan el is végeztek a vendégek, amelyre nem figyeltünk oda és Kovács Loránt könnyedén juttatta a labdát a kapunkba. 0-1

A szünet után a játék képe nem változott, azonban az 55. percben egyenlíthettünk volna Sztojka lépett ki ziccerben, már a kapus mellett is elhúzta a labdát, de kiszorított helyzetből csak a bal oldali kapufát találta el.

A 60. percben kettős cserével próbálta erősíteni támadójátékunkat Rétes mester, Murvai és Kukovecz helyére érkezz Furár és Farkas.

A 77. percben Bakró indította egy nagyszerű labdával Sztojkát, aki középen a támadással zárkózó Bakróhoz emelt, Géza nagyszerű labdával hozta helyzetbe Farkast, aki félfordulatból óriás gólt lőtt a hosszú sarokba. 1-1!

A 80. percben Kriska ugratta ki Sztojkát aki ziccerben a néhány centivel kapu fölé bombázott.

A 82. percben Kovács maradt egyedül a jobb oldalon és nem is hibázta el a helyzetét. 1-2.

A 89. percben Sztojkát tüntették el a büntetőterületen belül, de Nazsa játékvezető sípja néma maradt, nem úgy mint a másik oldalon ahol Lévai állította meg szabálytalanul a Haladás játékosát. Kovács Loránt végezte el a büntetőt, amelyet középre lőve az elmozduló Lévai mellett juttatott kapunkba. 1-3

Összegezve a látottakat, az eredményre tekintve akár egy sima mérkőzésre is gondolhatnak akik nem látták a mérkőzést. De nagyon megnehezítettünk az NB1-es rivális dolgát és akár ha kicsivel több szerencsénk van akkor búcsúztathattuk is volna a Haladás gárdáját a kupasorozattól. A találkozón közreműködő játékvezetői hármas gyenge teljesítményt nyújtott.
Számunkra a kupaszereplés véget ért. De nagyon büszkék vagyunk rátok fiúk!
Jók: Bakró, Medvegy, Zima, Kriska, Sztojka, Farkas

Szarvasi FC – Szombathelyi Haladás 1-3 (0-1)
Szarvas, 1100 néző. Játékvezető: Nazsa Tamás (Kovács Z., Dobos B.)

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Bakró G., Szikora M., Polonszki P. (Kiri B.), Medvegy Á., Murvai D. (Furár R.), Kukovecz D. (Farkas N.), Zima D., Kriska N., Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Szombathely: Gyurján M. – Schimmer Sz., Kovalovszki M., Kolcák K., Tamás L, Rácz D., Kovács L., Daushvili M., Ofosu R. (Németh M.), Gaál B. (Petró B.), Bamgboye I. (Jagodics M.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerzők: Farkas N. 77′ illetve Kovács L. 39′, 82′, 91′ (büntetőből)

Kiállítva: Viszkok D. 93′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál:– Bármennyire is hihetetlen, de a tisztes helytállás mellett számos gólszerzési lehetőségünk is adódott. Mi nem tudtunk élni ezekkel, ellenfelünk viszont könyörtelenül kihasználta a sajátjait.

Horváth Ferenc:– Örülök a továbbjutásnak és gratulálok a hazai csapatnak!

Tudósítás: Legény Tamás (szarvasifc.hu)

Az építőipari vállalkozásoknak segít a TSZSZ

Korábban nem látott gombafajt találtak a látogatóközpont területén