in , ,

Príma díjat kapott a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és Szabadidő Sport Club

Sinka Péter és Fabó István
Sinka Péter és Fabó István

A Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar és a békéscsabai Mariann Balettiskola mellett idén a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-Kenu és Szabadidő Sport Club is kiérdemelte a Békés Megyei Príma díjat. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Békés megyei szervezete által rendezett tizenharmadik Príma gálának ezúttal Békés adott otthont. Az elismerést és az ezzel járó egymillió forint jutalmat Sinka Péter Olivér elnök, Fabó István ügyvezető elnök, Bodonyi Dóra és Kovács László kajakozók vették át.

Ennek köszönhetően az egy nappal később rendezett évzáró vacsora az ünneplés folytatásának volt tekinthető, amely évértékeléssel is összekapcsolódott. Sinka Péter Olivér elmondta, sikerült eleget tenniük legfőbb céljuknak, vagyis folyamatosan biztosították a tagok számára az edzés és a versenyzés lehetőségét. A felkészülés céljából emellett edzőtábort szerveztek. A gazdálkodásuk azt is megengedte, hogy év végén egy K1-es és egy K2-es kenut vásároljanak.

Az elmúlt hónapok eseményei közül kiemelte a januárban tartott, galyatetői edzőtábort és a korábbi elnökükre, Sinka Józsefre való megemlékezést. Nyáron sikeres napközis tábort szerveztek, amelyet jövőre kéthetesre szeretnének bővíteni. Ebben az időszakban került sor a nagysikerű 47. Simon Fiala emlékversenyre, amelyen idén összesen 133 versenyszámot bonyolítottak. Megemlékeztek Kolonics György halálának 10. évfordulójáról is, szeptemberben pedig alapítójukat, Csikós Gyuri bácsit lepték meg 90. születésnapján vízparti otthona előtt.

– Szeretném megköszönni Fabó István alpolgármester úrnak a kezdeményezést, mivel ő terjesztett fel bennünket erre a díjra. Emellett hálával tartozunk a békésszentandrási vállalkozóknak is, hogy támogatták ezt a folyamatot – tért rá a klubot ért legutóbbi nagy elismerésre. – Hihetetlen nagy élmény volt. Protokoll, gyönyörű műsorok, ünnepi beszédek, teljesen odáig voltunk – emlékezett vissza a megható pillanatokra.

A számokról szólva elmondta, ebben a versenyszezonban 13 versenyen vettek részt: 5 bajnokságon, 1 válogatón, 2 diákolimpián, 1 eszkimó olimpián és 4 egyesületi versenyen. Ezekről összesen 13 első hellyel, 8 második és 11 harmadik hellyel tértek haza. Versenyzési engedéllyel rendelkezők száma 27 fő. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség bajnoki pontversenyében a 165-ből a 45. helyen állnak, ami megegyezik az előző év eredményével. Úgy véli, ez a helyezés elégedettségre ad okot, különösen annak tudatában, hogy egy 3600 fős településről van szó Békésszentandrás esetében.

Fabó István ismertette a klub pénzügyi mérlegét. Mint elhangzott, gazdálkodásuk stabilnak mondható, köszönhetően az év eleji indulótőkének és a támogatásoknak. Ebből az önkormányzati hozzájárulás az egyik legjelentősebb, 800 ezer Ft. Az MKKSZ-től 490 ezer Ft-ot kaptak, ami valamivel kevesebb, mint az előző évben. Ehhez járult még 300 ezer Ft Sport 24 támogatás, amivel az elmúlt két esztendőben nem számolhattak. Edzői díjakra 600 ezer Ft juttatást kapnak, ill. a Simon Fiala versenyt szinte teljes egészében szövetségi forrásból valósították meg. Emellett jelentős összeget, 326 ezer Ft-ot realizáltak az 1%-os felajánlásokból.

– Nagyon meglepődtem, hogy megkaptuk ezt a díjat. Azt hiszem, hogy ezzel az 57 év munkáját ismerték el – értékelte klubnak ítélt megyei elismerést. – Köszönjük, és megígérjük, hogy az elkövetkező 57 évben is így fogunk dolgozni. Remélhetőleg lesznek majd olyan versenyzők is, mint a Bodonyi Dóra, vagy korábban Kovács László, Szító Ákos, Pálinkás András vagy Hrncsjár András, akik országos és nemzetközi versenyeken szereztek érmeket és dicsőséget.

Őt követően az edzők értékelték az idei évet, majd Marik Lászlóné, a Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének elnöke szólt a megjelentekhez. Kiemelten Csikós Gyuri bácsi munkásságát méltatta, majd szülinapja alkalmából utólag egy ajándékkal is kedveskedett számára.

– Szép az iskola, de kötelező. Ez viszont nem kötelező. Ide az embereket a szívük hozta el, és ennek nagyon örülök. Van itt egy olyan különleges emberi magatartás, ami csak Békésszentandráson van. Itt nincs érdekhajhászás, nincs tolakodás, csak egy dolog létezik. Versenyzők, akik attól lettek különbek, izmosabbak, hogy ebbe a társaságba jöttek. Itt ugyanis mindenki mosolyában benne van a szíve – köszönte meg Gyuri bácsi meghatódva a felé irányuló szeretetet.

A rendezvény végén Boros Gergő, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója méltatta a szentandrási klub munkáját, végül kupákat osztottak ki a kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők számára.

Nagy érdeklődés mellett zajlott a nyílt nap a Székelyben

Az építőipari vállalkozásoknak segít a TSZSZ