Gulyás Gergő: Felnőttkoromig ezt szeretném csinálni

20181104-30

Gulyás Gergő négy éves kora óta labdával kelt, feküdt. Nyolc éve egy nyári táborban kezdett kézilabdázni. Már ott beállították szélsőnek a hatalmas kezű kissrácot. Miután az ilyen kicsikkel még nem nagyon foglalkoztak, Kasik Gabi és Hajdu Andi befogadta a lányokhoz, de minden évben visszatért a táborba, majd Tusjak János edzősködése alatt kezdett el komolyabban foglalkozni a kézilabdával, és igazolt játékos lett. Az országos serdülőbajnokságban 10 évesen a hat évvel idősebbek között játszott. Játékát látva megkereste őt az Orosháza és a Békés is, de végül kisebb kitérők után, másfél éve Veszprémben kötött ki, 2017 januárja óta az Éles KISE-ben kézilabdázik, ahol Gyévai Iván az edzője. Edzésekre heti egyszer vagy kétszer viszik Veszprémbe, a többi napokon itthon edz, de elmegy a kosarasokéra is, így egy-kettő minden napra jut.

2016 novemberében Veszprémben egy gimnáziumi felvételihez kapcsolódó tehetségkutatón figyelt fel rá Pásztor István, akinek feltűnt, hogy az akkor 10 éves srác milyen jól teljesít a három-négy évvel idősebbek közt is. Az érdeklődés után  Éles József megkereste Gergő szarvasi egyesületét, hogy időről időre nem mennének-e el Veszprémbe edzésre, egy-egy kupára. Azóta irányító átlövőt játszik. Első évében Szarvason 115 góllal gólkirály lett. Szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy nem mehet a tanulás rovására, mert egy sportkarrierben akármikor történhet valami. Gergő jelenleg a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7.b osztályos tanulója. Az iskola a sport karrierjét mindenben támogatja.

Fazekas Mátéval, Fazekas Nándor válogatott kézilabdakapus fiával nagyon jó párost alkotnak. Ha egy csapatban vannak, jó eséllyel nyernek, árulja el édesanyja, dr. Hajzer Ildikó, aki férjével, Gulyás Zoltánnal együtt mindenben támogatja fia labda iránti szerelmét. Ez pedig nem kis időáldozatot kíván a szülőktől, hiszen hetente többször is megteszik a Szarvas-Veszprém távolságot, hogy elvigyék az ottani kézilabdaedzésekre.

Délig iskola, utána autó, edzés, utazás közben vagy este tanulás, hétvégeken mérkőzések a korosztályos gyermekbajnokságban. A házija mindig kész van. A sport és a tanulás mellett zongorázik, így szabadideje semmi.

– Felnőttkoromig ezt szeretném csinálni, azt szeretném, ha az lenne a munkám ami a hobbim – mondta augusztus végén Gergő, amikor beszélgetésünkre sor került.

Azóta elkezdődött az iskola, megkezdődött a korosztályos bajnokság, melynek eddigi összes mérkőzését megnyerték. Október 20-21-én rendezték meg Dunaújvárosban a IVX. Üstökös Kupát. Gergőék a saját korosztályukat, az U13-as korosztályt megnyerték. Két nap alatt 5 mérkőzést játszottak, és Gergő összesen 27 gól lőtt, amivel holtversenyben csapattársával a góllövő lista második helyét foglalták el.


Comments are closed.