in , ,

Őszi kirándulás az esélyegyenlőség jegyében – együtt a családokkal

A Békéscsabai Tankerületi Központ által elnyert pályázat „Szülő-Suli” programjában részt vesz a Fő téri Általános Iskola 30 tanulója és szüleik. A program célja a tanulók iskolai előmenetelének javítása, és a korai lemorzsolódás visszaszorítása az iskola-család együttműködésére alapozott egyéni fejlesztésen keresztül.

A pályázati program része a szülő-gyerek kirándulás, melyre 2018. október 17-én került sor Sándor Márta, Varsányi Gyuláné és Sztrehovszki Katalin mentor – tanárok vezetésével. A csapatot kísérte még Mrena Zsuzsanna intézményvezető helyettes és Török Brigitta. A 4-5-6-7-8. osztályos tanulóknak és szüleiknek a pályázat pólót, hátizsákot és kulacsot biztosított. Az ajándékok átvétele után megkezdődhetett a program. A busszal, ami egész nap a rendelkezésünkre állt, az Arborétumba indultunk először. Vezetőnk segítségével sok érdekességet hallhattunk az Arborétum növényvilágáról és telepítésének történetéről. Kis szünet után a Mini Magyarország következett. Az idegenvezetőnk értő magyarázata kellő alapossággal mutatta be az épületek makettjeit. A gyerekek és szüleik érdeklődve szemlélték Magyarország és a magyarlakta területek híres épületeit.

Délben a busszal ebédelni indultunk a Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft által üzemeltetett ebédlőbe. A délutáni program a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megtekintése volt. A gyerekek elsőként az izgalmas játszóteret próbálhatták ki. Majd Gergely Attiláné Mariann és Körömi Krisztina közvetítésével alaposan megismerhettük az állatpark lakóit és környezetüket. Külön örömet okozott a gyerekeknek, hogy részt vehettek az állatok etetésében.

Az időjárás kegyes volt a csapathoz, egy nagyon szép őszi napon kirándulhattunk Szarvas környékén. A sok látnivaló és az egész napos séta után fáradtan érkeztünk vissza az iskolához. Egy élményekkel teli, hasznos napon voltak túl a résztvevők – ami sokáig emlékezetes marad mindannyiunk számára.

Köszönjük a lehetőséget!

Sándor Márta tanár

Bardon Ivett és Timkó János

Csak felnőtteknek!

Játékból sohasem elég