in , ,

Tizenegy szarvasi küzdött éremért a karate diákolimpián

Hatvanhárom egyesület több mint 700 versenyzőjével került megrendezésre a XXIII. karate diákolimpia. Szarvas két arannyal, egy ezüsttel, 5 bronzzal gazdagíthatta gyűjteményét, hárman pedig az ötödik helyen végeztek. Csapatunk ezzel a legtöbb érmet gyűjtötte a vidéki egyesületek között, a ponttáblázatban egyetlen arannyal lemaradva pedig a második helyen zárt, Megyesi Hunor eredményével kivívtaa válogatottságot,így már hét kerettaggal büszkélkedhet Szarvas.

A hétvégén Szigetszentmiklóson került sor a magyar bajnokság utáni legrangosabb hazai karatés megmérettetésnek számító diákolimpiára. A verseny azért is fontos, mert aki a 14 feletti korosztályokban érmet szerez, az a válogatott keret tagjává válik. Szarvas nagylétszámú csapattal vett részt a versenyen, a legifjabb generáció számára ez volt az első országos szárnypróbálgatás.

A küzdelmek az utánpótlás kategóriákkal kezdődtek. Először Susányi Zoltán léphetett tatamira a 8-9 évesek között, aki mindössze egy éve karatézik. Bár a közeg még szokatlan volt számára, a támadó szándékban nem volt hiány és egy fejrúgást is sikerült bevinnie, ami sajnos pontot ezúttal nem ért.

Ugyanitt Ruzsinszki Balázs első két mérkőzését hozva az elődöntőben akadt el, a bronzmérkőzést azonban már magabiztosan 4:1re hozta és megszerezte a csapat első érmét.

A 10-11 évesek között -35-ben Benka Martin és Juhász Henrik, míg +35ben Kemény Ákos és Benka Dávid indult. Mindannyian bátran és harciasan küzdöttek, ám támadó technikáik nem voltak elég pontosak, Henrik azonban első mérkőzésén megabiztos fellépésével sikerült a bírókat maga mellé állítania és így tovább mennie.

A 12-13 éveseknél már jobban működtek a pontszerzések. Simonfi József a -45ben tudott mérkőzést nyerni fejrúgással, és így a harmadik helyen zárt, míg Müller Peti a -40kgban minden mérkőzését megnyerve a dobogó legfeleső fokára állhatott és megszerezte a szarvasiak első aranyát.

Kerti Kelemen a 13 -52kgban a későbbi döntőssel szemben maradt alul. A vigaszágon javított versenyzőnk és bejutott a vigaszági döntőbe, ezt azonban nem sikerült megnyernie.

Kelemen Zsombor a korosztály -57 kg-jában nagy fölénnyel, látványos fejrúgásokkal nyerte első két mérkőzését, azonban döntőbejutásért és a bronzmeccsen is elfogyott a kezdeti lendület és kezdeményezkészség, így versenyzőnk végül nem hozta el az érmet.

Kadetek közt a korosztályt váltó Hlbocsányi Zoltánnak és Szrnka Artúrnak az ötödik hely jutott, Megyesi Hunor a -57 kgban azonban egy fejrúgással bebiztosított bronzéremmel debütált a nagyok között.

Egy súlycsoporttal feljebb Nagy Máté az első meccsén nem bízott magában eléggé, ellenfele azonban a döntőbe került, így újabb esélyt kapott. Itt már magára talált Máté és magabiztosan uralva a mérkőzést elhozta a bronzérmet.

Bagi Dániel a -70kgban sikeresen szerzett pontot első kezes találatával, ám a működő technikát nem próbálta újból megismételni és így lehetőséget teremtett ellenfelének a pontszerzésekre.

A +70 kilósoknál Csányi Balázs bár kétszer is fejbe rúgta nála is magasabb ellenfelét, a bírok nem jutalmazták ponttal.

A junior korosztályban minden versenyzőnk éremmel térhetett haza. Sindel Márk a -61ben a döntőbe jutáséret támadást indított, ám a pontot ellenfele kapta. Ezt követően gyorsan kiegyenlített, de fordításra már nem maradt idő, és így az első szerzett pont szabálya értelmében ellenfel jutott tovább. A bronzmérkőzést azonban 8:0 arányban hozta a szarvasi sportoló.

A -76kg-ban Tálas Bendegúz a döntőbe jutott, ahol bár sikerült kiegyenlítenie, ellenfele az újabb akcióját követő helyzetet kihasználva ismét előnyt szerzett, így versenyzőnk ezüsttel zárt.

A versenynapot Frankó Dániel zárta, aki magabiztosan hozva mérkőzéseit megszerezte csapatunk második aranyérmét.

Az erős összetartást és működő csapatszellemet bizonyítja, hogy először versenyző fiataljainkat legtapasztaltabb versenyzőink támogatták tanácsaikkal a bemelegítés és a küzdelmek során.

A hat korábbi szarvasi kerettag – Nagy Máté, Bagi Dániel, Litauszki György, Sindel Márk,Tálas Bendegúz, Frankó Dániel, Borzi Balázs mellett Megyesi Hunor is biztosítta helyét eredményével a válogatottban.

A szarvasi karatésok a hétvégén ismételten bebizonyították, hogy a magyar karate egyik legerősebb vidéki bástyájának számítanak.

Három évtizede az idősek szolgálatában a Naplemente Idősek Klubja

Turisztikai célú kerékpárutat adtak át Békésszentandráson