in , ,

Vas István kertje is esélyes az országos verseny közönségdíjára

Idén több mint 370 településen több mint  2000 kert nevezett „A legszebb konyhakertek” versenyre, köztük 71 új település is ringbe szállt. A résztvevők a nagybani piaci árakat figyelembe véve 700 millió Ft értékű árut termeltek meg. Szarvas ötödik éve vesz részt az országos pályázaton, s idén több babért is learatott. A több ezer résztvevő közül Klimaj Tamás és felesége azon 45 kertművelő közé tartoznak, akiket zártkert 2. kategóriában a zsűri az országos díjra is méltónak talált. Mellettük Vas István is esélyes a közönségdíjra, amelynek elnyeréséhez a kertszerető közönség szavazatira van szükség.

Rafaj János falugazdász, egyben a zsűri elnöke a Körös Televízió stúdiójában elmondta, harmadmagával járja végig ezeket a kerteket. Mellette Hetényi István, korábbi alpolgármester és Mótyán Tibor, a Tessedik Sámuel Kertbarát Köre elnöke szemlézi a rendhagyó pályamunkákat. Hangsúlyozta, mindig nagy várakozással tekintenek a körút elé, hiszen általánosságban azt tapasztalják, hogy olyan emberek művelik a kerteket, akiknek szívügyük a veteményes, és nagy körültekintéssel gondozzák fáikat, virágaikat.

Sajnálattal állapította meg, hogy minden évben néhány fővel csökken a nevezők létszáma, idén már a tízet sem érte el. Ráadásul a személyek túlnyomórészt ugyanabból a körből tevődnek össze, pedig a városban sokkal szélesebb a kertművelők köre.

– Én négygyerekes családban nőttem fel, én voltam a legkisebb. Emlékszem, nem nagyon szerettem a dughagymát, noha az mindig rám maradt. A többiek mentek kaszálni. Aztán jöttek az iskolaévek, a katonaság, és amikor megörököltem az első külön kis portámat a volt csatai iskolában, újra hozzáláttam a kertészkedésnek. Akkora salátáim és egyéb zöldségeim lettek pillanatok alatt, hogy ráébredtem, egy talpalatnyi helyen is csodát lehet művelni – emlékezett vissza a családból hozott örökségre.

Úgy véli, esetében kódolva volt a föld és a természet szeretete, amit a mai napig magában hordoz. Nagyon büszke a maga által megtermelt zöldségekre, idén különösen a karalábé és a paradicsom volt várakozáson felüli, de a kert szegleteiben összegyűjtött esővíznek köszönhetően a többi termésre sem volt panasza. Emellett külön kis zugot szentel a gyógynövényeknek, és naponta többször is szemrevételezi, hogy fejlődnek, növekednek a hajtásai, illetőleg melyik arcát mutatja felé a kert.

Rafaj János szerint azonban a hosszan tartó telet és nyári hőséget megsínylették a növények. Különösen az apró magvasak, a répa és a petrezselyem nem nagyon keltek ki. A forró és csapadékmentes nyár a vegetációs időszak lerövidülését hozta magával, és több zöldséget, gyümölcsöt a megszokottnál korábban kellett szüretelni. Sajnos ezáltal a produktum is kisebb lett.

Abban mindketten egyetértenek, hogy a Kovács Szilvia, Karcag város alpolgármestere által hat éve útjára indított kezdeményezés mások számára is jó példaként szolgálhat. A verseny ugyanis egy napjainkban háttérbe szorított elfoglaltságra hívja fel a figyelmet és azokra az emberekre, akik saját örömükre, különösebb elismerés nélkül végzik ezt a tevékenységet.

Az ötletgazda az október közepén tartott zárórendezvényen kiemelte, az előző három évben a kertművelők példáján 9432 új kert létesült, az idén pedig nem kevesebb, mint 9600 új kertet ástak föl a „kertesek” szomszédjai, ismerősei. A diáknevezések száma is jelentős: idén több mint 6000 húsz év alatti unoka, dédunoka mutatta meg gondosan ápolt kertecskéjét. Ez pedig azt jelenti, hogy egy-egy ilyen verseny mintául szolgálhat, és szerencsés esetben akár cselekvésre is ösztönözhet.

Vas István 188-as sorszámmal jelölt kertjére november 10-ig lehet szavazni a https://www.facebook.com/legszebbkonyhakertek oldalon keresztül. Az eredményhirdetésre két nappal később, Budapesten kerül sor.

Turisztikai célú kerékpárutat adtak át Békésszentandráson

Színesebb Szarvast képzelnek el a felsősök