A Fekete Péter egyik szerelmespárja Claire és Lucien, azaz Szemerédi Bernadett és Széplaky Géza

Széplaky Géza és Szemerédi Bernadett

Szemerédi Bernadett sok arcát láthattuk színpadon, a Valahol Európában tüskés Suhanca (Évája), a Lili bárónő kissé gonosz Clarisse-a, a Hotel Menthol őszinte Klipsze, a Szigorúan tilos! világtalan Annája, az Ármány és szerelem okos Lujzája és Az Ibolya ártatlan Ilonkája egy-egy arca a színésznőnek. A városi rendezvények szinte állandó szereplője – sokszor hegedűjével. Nyáron, a Város Napján, a Képviselőtestület is elismerte Szarvasért végzett munkáját. Színházhoz és élethez való hozzáállása példaértékű, hiszen magánéletében sokat tesz azokért, akik szükséget látnak, kevés szabadidejét és művészetét adja a jótékony célok érdekében. Betti az életben határozott, a Fekete Péterben azonban visszahúzódó lányt alakít majd.

Széplaky Gézát a Csodaszarvas Ajanduk szerepében láttam először az Erkel Színházban, akkor nagyon visszafogottnak éreztem játékát, később Békéscsabán egy vendégelőadás alkalmával tapasztaltam meg, hogy remek színész, ott lenyűgözött alakításával. A Hotel Mentholban bebizonyította a szarvasi közönségnek is, hogy egyszerre három figura sem okoz gondot számára – még, ha testvérek is a karakterek, akiket meg kell formálnia –, szinte robbant a színpadon. A Fekete Péterben elegáns úrként, mindenható üzletemberként mutatja meg, mire képes.

A színészházaspárral az egyik próba után beszélgettem.

G.E.: Ebben a darabban szerelmeseket alakítotok, mennyire segít, illetve gátol benneteket az, hogy az életben is szeretitek egymást?

Szemerédi Bernadett: Jónéhány közös előadásunk van (Szarvason kívül), ahol szerelmeseket alakítunk, az egyiket láttad is, a Halottak napjától virágvasárnapig-ot. Ennek kapcsán ismerkedtünk meg, ebben szerettünk egymásba. Az IstenSzeretők című vallomásestünkben például a szerelmünk valódi természetéről mesélünk – versekkel, dalokkal, személyes történetekkel. Ez az érzelem átszövi a hétköznapjainkat, az egymás művészete iránti tiszteletünket, úgy vélem, a színpadon sem okoz gondot ennek megtalálása, megformálása. Nincsenek rá szavak, amikor a színpadon, szerepből adódóan is szerethetjük egymást – most jelesül a Fekete Péterben.

Széplaky Géza: Amíg nem volt a kezünkben a szövegkönyv, sokat gondolkoztunk, milyen lesz ebben a darabban együtt játszani. Nekünk az a kiváltság jutott, hogy a próbákon kívül, kettesben is gyakorolhatjuk a közös jeleneteinket – bárhol, bármikor.

Szemerédi Bernadett: Csodálatos, hogy a különböző előadásokban a szerelem más-más aspektusait ábrázolhatjuk, különböző minőségű szerelmekben merítkezhetünk meg. Van szenvedélyes színpadi szerelmünk, amelynek egy vérzivataros történelmi korszakban nincs jövője (a Virágvasárnapban), hirtelen fellángoló, mindent felemésztő, majd az egyik fél részéről elhamvadó szerelmünk (a Gyóni Géza életéről szóló Mindhalálig 1917-ben), vagy a másikért mindent feladni képes, tiszta, egész lényünket átitató szerelmünk (a Zrínyi feltámadásában). Talán ez áll a legközelebb a valós létezésünkhöz.

G.E.: Ki Claire, és milyen lesz Szemerédi Bernadett Claire-je?

Szemerédi Bernadett: Voltak félelmeim, kételyeim Claire szerepével kapcsolatban a Vígszínházi előadást látva, hiszen Eszenyi Enikő nagyon magasra tette a mércét. A próbák során Viktorral (Varga Viktor rendező) beszélgetve egyre több árnyalatát találtuk meg a karakternek. Claire maximalista, rendszerető, akárcsak én. Isteníti, szereti a főnökét, minden feladatot tudása legjavának latba vetésével old meg. És e mögött az ügybuzgó szögletesség mögött rejlik egy finom lelkű, álmodozó, szerelemre szomjazó lány. Egy törékeny, mesevilágban létező kis tündér, de inkább rút kiskacsának látják mások, a végére mégis kecses hattyúvá változik. Izgalmas volt megkeresni az esetlen gesztusait, a bájos teszetoszaságát, átváltozásának árnyalatait, a tempóját, a hangsúlyait. A hasonlóságai mellett ráeszmélni, miben és mennyiben más, mint én vagyok. Talán sosem volt még közöttünk Viktorral ilyen rendezői-színészi összhang, mint Claire kapcsán. Szinte mindenben egyet értettünk.

G.E.: Ki Lucien, és milyen lesz Széplaky Géza Lucienje?

Széplaky Géza: Bettihez hasonlóan én is a Vígszínház előadását láttam. Az ottani Lucien gazdag, úri figurájának olyan nagy utat nem kellett a szerelemhez megtennie. Viktor ennél jóval messzebbről indítja el Lucient. A racionalitása hasonlít Claire-re, ő is “kocka”, de csak abban, amibe ő tartozik: az üzlet és a pénz világában. A nagyvilági lét számára annyi, amennyire az üzlethez szüksége van. Viktor koncepciójában lehetőségem van hosszabb utat bejárni. Nagyon vártam ezt a kihívást. Te is tudod, sokkal jobban szeretem, ha egy falevél van a hajamban, mintha meg van fésülve, és Lucien mindig meg van fésülve. Sőt, Viktor kérte, hogy naponta borotválkozzam is a szépen fésült haj mellé, ez volt a házi feladatom a próbák előtt. Lucien-től a darab elején azok a klasszikus értékek, amelyekben én magam hiszek, amelyeknek élek – szerelem, tisztelet, szeretet, becsület – távol állnak. Üzletből például a saját húgát is odaadná, csak hogy még több pénzt szakítson. Valahogy mégis megtalálja őt a szerelem (ezzel – remélem – nem árulok el titkot). Hogy jobb ember lesz-e ettől Lucien? Remélem! Még mindig keresgélek, finomítok. De az alapok biztosnak látszanak.

G.E.: Milyen a próbafolyamat, hiszen lassan az utolsó hetet kezditek?

Széplaky Géza: Nagyon megijedtünk az elején – hiszen annyi helyről jövünk –, hogy kevés időnk lesz, de úgy alakult, hogy kellő mértékben és tempóban tudtunk dolgozni. Igazi műhelymunka volt, olyannyira belementünk a karakterekbe, mint egy színtiszta prózai előadásnál, csak mert volt idő próbálni, beszélgetni a szerepekről, a karakterekről. Sőt, próbán kívül is erről beszélgettünk.

Szemerédi Bernadett: Számomra ez nem volt kérdés, hiszen a Lili bárónő próbái alatt is a felszíni rétegek alá ástunk. A Fekete Péter számomra mégis más, mert itt a poentírozásban, a sok-sok váltásban, a legalább ezres fordulatszámban jobban kifáradok, mint a Hotel Menthol koreográfiáiban. Itt kevesebb a legato, a nyugvópont, mint a Liliben.

Széplaky Géza: Itt „durván le kell kottázni” egy-egy embernek a szövegét, hogy hol van, mikor mit csinál, milyen hangszínt használ, hol tart szünetet. Itt néha egy-két mondaton belül kell annyi akarással és váltással élni, mint egy drámai mű egy egész jelenetében. Nagy pontosságot igényel a darab, ahogy Viktor is mondja: objektíven is látnia kell magát az embernek.

Szemerédi Bernadett: Belemerülök a karakterbe, de el is tartom magamtól egy picit. Egy lépésnyi távolságra vagyunk a szereptől, néha kívülről reflektálunk rá, és ez a „csiki-csuki” állapot sokkal több energiát igényel, mint amikor csak “sodródunk” a szerep érzelmi amplitúdóival.

Széplaky Géza: Igen, itt mindig kontrollnak kell lenni magad felé, hogy igazán “üssön”. Ez sokkal inkább partitúra. Ezeket a “kottákat” sok-sok hangjegyből raktuk össze, és „finomhangoljuk” azóta is. Nagyon fárasztó, de éppen ettől értékes ez a próbaidőszak.

G.E.: Lesz közös dalotok?

Szemerédi Bernadett: Lesz közös dalunk, illetve mindkettőnknek lesz olyan nótája, amiben a másik közvetetten, mint egy álomkép jelenik meg.

G.E.: Erre Magyari Laci készít koreográfiát?

Szemerédi Bernadett, Széplaky Géza: (szinte egyszerre) Igen! Így van!

Szemerédi Bernadett: A kettőseinket nagyon szeretem, de egyelőre maradjon titok, miért. Hálás vagyok a dalaimért, nagyon izgalmas lelki magasságokat, mélységeket tudok bebarangolni – legyen szó akár Gyűlölöm magát-ról, akár a Lesz maga juszt is az enyém-ről.

G.E.: Jelmezeitek?

Széplaky Géza: Nekem könnyű dolgom van, rám adták az öltönyt, és Lucienné váltam. A cipő a sajátom, régebben “örököltem”, de nem sokat viseltem, mert Betti nem szereti, ide azonban pont illik (annyira csúnya, hogy az már szép). Most próbálom bejáratni.

Szemerédi Bernadett: Nekem két és fél jelmezem van, a második ruhám ugyanis átalakul a történet utolsó epizódjára. A többi legyen meglepetés. Egy édes kalapot is kaptam, azt is Zleszik Erika készítette.

G.E.: Betti negyedik éve játszol Szarvason is fontos szerepeket, a város vezetése is elismerte a városért végzet munkádat, hogy érzed magad Szarvason és a társulatban?

Szemerédi Bernadett: Nehezen találok méltó szavakat annak kifejezésére, amit nekem Szarvas és a Cervinus Teátrum jelent. Itt tényleg otthon érzem magam szakmailag is, emberileg is. De ennek megállapításához nem kellett négy évnek eltelnie. Kezdettől fogva bensőséges, baráti kapcsolatok alakultak ki a kollégákkal. Csodálatos látni, hogy a város vezetőinek mennyire szívügye a színház, manapság ez példaértékű. Külön öröm számomra, ha érkezik egy megkeresés a színház felé, és engem szeretnének egy összeállításban látni. Nagyon-nagyon meglepett a nyáron, hogy érdemesnek találtak erre a városi díjra. Ilyenkor az ember nem bízza el magát, inkább azt érzi, hogy a helyén van, hogy odafigyelnek arra, amit csinál, látják, hogy azt odaadással, szeretettel teszi. Ez a díj az egymás iránti kölcsönös felelősség kifejezése.

Szarvasra már tényleg hazajövünk! Az otthon érzését az is fokozza, hogy Gézával itt is együtt játszhatok, hogy rá is számít a színház vezetősége, s ez óriási ajándék.

G.E.: Géza, Te milyennek látod Szarvast és a Cervinus csapatát?

Széplaky Géza: Sokat jártam Szarvasra Bettivel, de meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer itt játszom majd. Néhány kollégát már ismertem korábbról, Viktorral is, Zsuzsával is sokat beszélgettünk egy-egy előadás után. Az, amit az előbb mondtál, hogy itt a színészek lélekből dolgoznak, ettől jók, ez igaz. Sokkal nehezebb így, de én ebben hiszek. Ha ismerjük egymást, a másik gyengeségét is, erősségét is, akkor nincs harag, csak így lehet együtt dolgozni. A várost pedig imádom. Pontosan olyan tempója van, amilyet én szeretek, pontosan olyan amplitúdóval, ahogyan én rezgek. Itt mindenki kedves, itt mindenre jut idő. Nem volt még negatív élményem Szarvason. Bettivel szoktuk mondani: Szarvas egy szanatórium.

Szemerédi Bernadett: Igen, kicsi rehabilitáció a pesti mókuskerékből, a fővárosi feszített munkatempóból és állandó megfelelni akarásból kiszakadva, ahol a lelkünk szárnyal a közös alkotás örömében, a két próba között pedig megengedhetjük magunknak a pici pihenést, a város szépségeiből, az emberek nyitottságából való töltekezést – lelkiismeret-furdalás nélkül.

Széplaky Géza: Formából átmenni a lélekbe!

Szemerédi Bernadett: Pontosan! Ennél tömörebben én sem tudnám megfogalmazni!

G.E.: Hogy ajánlatátok a Fekete Pétert a közönségnek?

Széplaky Géza: Könnyed szórakozást ígér, mi legalábbis sokat dolgoztunk, hogy így legyen. A Fekete Péter ismerős, élő történet, amelyben szerelmek születnek. Szeressék annyira, amennyire mi szeretjük!

Szemerédi Bernadett: A Fekete Péter műfaját tekintve ugyan operett, de túlmutat annak formáin. A darab maga egy jól megírt vígjáték, amely anno annyira megihlette Eisemann Mihályt, hogy ezeket a fülbemászó, mindannyiunk számára ismerős melódiákat komponálta hozzá. A történet úgy hétköznapi, hogy közben mégsem az.

Széplaky Géza: Egy csipetnyi mese.

Szemerédi Bernadett: Igen, mégsem egy negédes mese habbal, hanem hétköznapi modern mese, amely bármelyikünkkel megtörténhetne. Úgy gondolom, nem lesz olyan néző, aki ne mosolyogna, ne kacagna fel hangosan, ne dörzsölne el egy könnycseppet vagy ne vinne haza egy jól ismert dallamot, amit akár órákkal az előadás után is dúdol majd.

G.E.: Betti, Géza, örömteli próbafolyamatot, és sikeres bemutatót kívánok! Köszönöm a beszélgetést!

Galambos Edit

Fotó: Babák Zoltán

You must be logged in to post a comment Login