Connect with us

Hírek

Sükösd Attila: Nem egy könnyű sportág a birkózás

2018. november 24-én Ausztriába, Steinbrunnba utaztak birkózóink, ahol a Mikulás Kupa elnevezésű nemzetközi versenyen vettek részt, amin több mint 300 versenyző lépett szőnyegre. Szarvast 9 fő képviselte a megmérettetésen. A verseny előtt kis kitérőt tettek Sopronban, amit nagyon élveztek a fiúk.

– Nem egy könnyű sportág, főleg nem bírói szempontból, de sajnos itt egyértelműen részrehajló bíráskodás volt, aminek a kárát sajnos Neumann Kristóf látta aki így 5. helyen végzett. Meg kell jegyezni, hogy Kristóf most birkózott a legjobban amióta ezt a sportot űzi. Durva szabálytalankodások voltak Neumann Fábiánnal szemben is, amit a bírók rendere figyelmen kívül hagytak, és csak az erős fizikumának köszönhetően nem sérült meg komolyabban – állapította meg keserű szájízzel edzőjük, Sükösd Attila.

Fábi így a 4. helyen végzett. Tóth Kevin sajnos most helyezés nélkül zárt, bár a birkózása javult, még eléggé türelmetlen. A nagyobbak jobban figyeltek, meg kell jegyezni több tapasztalattal is rendelkeznek. Neumann Péter 3., Galát Dávid 3., Hajduch Nándor 3., Tóth Patrik 1., Szpin Mihály 6. és Szijartó Mandel 5. helyezést ért el.

Nándi a későbbi győztestől kapott ki 1 ponttal. Sajnos a bíráskodás itt is közbeszólt és 2 pontot nem adtak meg neki, így “csak” a dobogó 3. foka maradt neki. Patrik magabiztos volt az egész verseny alatt, nem is akadt legyőzője. Peti kihozta magából a maximumot, ami egy szép bronzéremre volt elég. Dávid picit “elaludt” az elődöntőben, így ő is kénytelen volt beérni a bronzéremmel. Misi és Mandel sajnos nem igazán követték edzőjük utasítását, ami azt eredményezte, hogy lemaradtak a dobogóról.

Következő versenyünk dec. 2.-án a területi serdülő csapatbajnokság lesz Gyomaendrődön, majd utána utazunk Romániába, Székelyudvarhelyre, a XIX. Verestóy Tibor emlékversenyre.

Kiemelt

Gruner Benedek (Fotó: Babák Zoltán) Gruner Benedek (Fotó: Babák Zoltán)

Mozgalmas hétvégéje volt a szarvasi teniszezőknek

Hírek

Fotó: Ignácz Bence (A-TEAM) Fotó: Ignácz Bence (A-TEAM)

Színes sokszínű nyár! avagy Kövesd a szarvast…

Hírek

Furár Róbert (Fotó: Babák Zoltán) Furár Róbert (Fotó: Babák Zoltán)

Furár mesterhármasa is kevés volt a pontmentéshez

Hírek

Szemenyei Csaba és Teremi Samu Szemenyei Csaba és Teremi Samu

Teremi Samu első helyezett lett a megyei számtech versenyen

Hírek

Hirdetés

Archívum

2018. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect