in , ,

Lehet, hogy nehéz lesz, de lehetetlen nem

2018. december 1-jén 160 diák sorakozott fel az osztályfőnökével a Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szalagavató ünnepségén a gyönyörűen feldíszített Alkotmány utcai sportcsarnokban.

A műsorvezetők Márai Sándor és Müller Márta gondolataival nyitották meg az ünnepséget:

„Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem út közben.”

Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszony köszöntötte a megjelent vendégeket, majd elmondta ünnepi gondolatait:

Victor Hugo szerint: „Az ifjúság rettenthetetlensége a tapasztalatlanságból következik”. Ez a gondolat ötlik fel bennem, ha Önökre nézek. Miért? Mert a felnőttkor küszöbén állnak, meggyőződve az önálló döntési alkalmasságukról, és persze arról, hogy mindig igazuk van.

Saját tapasztalatait felidézve mondta a következőket:

„Bármennyire is nem hiszik vagy nem érzik, de az iskola és a szülői ház: védelem.  Akkor is, ha például az iskoláról néhányuknak a személyes hangvételű beszélgetések jutnak eszébe az igazgatóhelyettesi irodában; vagy az elvi vita, hogy a szomszéd füzetéből kitépett, kicsit megrágott lap és a tőlem kölcsönkért toll felszerelésnek számít-e.”

Wass Albert egyik versének részletével búcsúzott; jó egészséget, kitartást és a szalagavatóra sok derűt, vidámságot kívánt:

„Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

Babák Mihály Szarvas város polgármestere üdvözölte a végzősöket és a megjelenteket, erőt, kitartást kívánt az elkövetkező vizsgákhoz.

A köszöntők után a szalagtűzés ünnepélyes percei következtek.

Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszonynak, Kohut Andrásné címzetes igazgató asszonynak, valamint az iskolavezetés tagjainak: Harmati Annamária és Laurik László igazgatóhelyetteseknek, Vincze Sándor gyakorlati oktatásvezetőnek és a kollégium vezetőjének, Frcska Zoltán tanár úrnak a diákok, majd a végzős osztályok osztályfőnökeinek az igazgató asszony tűzte fel a szalagot.

A műsorvezető ezután Müller Pétert idézte: „Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az… A nagy találkozások, a lélekközeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem.”

A szerző gondolataihoz kapcsolódva emlékeztette a diákokat, hogy az ő életükben is elkövetkezett egy ilyen pillanat. Az összetartozás, a hozzánk tartozás szimbólumaként kerül most szívük fölé a kék szalag. Viseljék büszkén, a nehéz pillanatokban merítsenek erőt belőle.

A végzős diákokat egyenként szólították a színpadra, és osztályfőnökeik feltűzték nekik a szalagot.

„Ha a szíved csordultig telt, akkor már nem beszélsz – hanem énekelsz. És ha a szíved túlcsordul, akkor már nem énekelsz – hanem táncolsz.”

A hagyományt folytatva gyönyörű fehér ruhás lányok, és elegáns, frakkba öltözött fiúk, bécsi keringővel nyitották meg az ünnepség második részét.

Ha egyetlen célt követsz, mindennél fontosabb, hogy az útra figyelj. Mert az út tanít meg arra, hogyan érj célba. Ha odafigyelsz, minden lépéssel gazdagabb leszel. Az úttól függ, hogy sikerül-e elérni céljainkat.

Vida Boglárka és Büttösi Dorina közös produkciójában hangzottak el ezek a gondolatok.

Az osztálytáncok sorát a 12. C osztály „Hollywood Magic” című produkciója nyitotta, majd a 12. D osztály tanulói rendhagyó és látványos „Felhőkre festett kép volt összes álmom” című tánca aratott zajos sikert.

A zárókeringő előtt Zséda útravaló gondolatait Légrádi Blanka csodálatos tolmácsolásában hallgathattuk meg, majd a nyitókeringőhöz hasonlóan tizennégy keringős pár táncában gyönyörködhettek a vendégek.

Az est hangulatos műsorszáma volt a végzősök közös tánca, melynek refrénje:

Lehet, hogy nehéz lesz, de
Lehetetlen nem

Szalagavatónk a búcsúzó évfolyamok közös énekével zárult, majd a vendégekkel közös táncával.

A végzős diákok megköszönték iskolánk vezetőinek, pedagógusainak, dolgozóinak, a táncot tanító tanároknak, valamint Hajas Gabriella és Kis Szilvia tanárnő munkáját, amellyel hozzájárultak a szalagavató sikeréhez. A keringők koreográfiáját készítő és tanító pedagógusoknak: Kereszturszkyné Sebő Rózsa, Bartolákné Szabó Éva és Rohonyné Urbancsok Zsuzsa tanárnőknek, valamint Sinka Attila tanár úrnak.

Hajas Gabriella és Rohonyné Urbancsok Zsuzsa

Szentandrást is beragyogta az első adventi gyertya

A kapuban Jani Kata

Nagy falatnak bizonyult a tavalyi ezüstérmes