Connect with us

Gazdaság

Egyedülálló egészségmegőrzési program indult a Dél-Alföldön

Nagyszabású gyermekegészségügyi kezdeményezés indult Dél-Alföldön, első fázisában a békés megyei Szarvason. A szervezők azt az ambiciózus célt tűzték ki, hogy fordítsanak a következő generációk egészségügyi kondícióján, lévén gyermekkorban dől el a felnőtt- és időskori egészség, ám kutatások szerint a mai magyar fiatalok egészségi állapota aggasztó. A program elindítója a Szarvasi Mozzarella, szakmai partner pedig a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).

Cél a gyermekek egészségi állapotának fejlesztése

A gyerekek egészséges táplálkozását felmérő kutatásban eddig 3 szarvasi általános iskola tanulói, 8 és 15 év közötti fiataljai vettek részt. A kitöltők körülbelül fele-fele arányban fiúk és lányok, a 15 kérdést tartalmazó papír alapú kérdőíveket tanári felügyelet mellett, tanítási órán töltötték ki a diákok, amelyeket aztán az MDOSZ értékelt ki.

„A gyerekek nagyon jól tudják, hogy a tej és tejtermékek, például a sajtok az elsődleges kalcium- és vitamin-forrás” – mondja Kanizsárné Vaskó Nikolett dietetikus, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által a programba delegált szakember. „E jó hír ellenére természetesen van tennivaló” – tette hozzá a szakember. A Mozzarella Kommandó fantázianévvel elindult program az idei évben kísérleti jelleggel kezdte meg működését. Ifj. Rohony Miklós, a program elindítója, egyben a Szarvasi Mozzarella Kft. marketing vezetője úgy nyilatkozott, hogy „idén csak Szarvason indultunk a programmal, 3 iskolát látogattunk meg. Mi nagyon elköteleztük magunkat emellett a jó ügy mellett, ám nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatás, hogy az, amit elképzeltünk, működhet-e. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy igen, ezért 2019-ben tovább folytatjuk a programot már más városokat is bevonva”.

A kezdeményezés egyik kiindulópontja az volt, hogy a gyermekkori nem megfelelő táplálkozás felnőttkorban számtalan problémához, ill. komoly betegségekhez vezethet, mint pl.: magas vérnyomás, cukorbetegség, mozgásszervi panaszok, vashiány stb. Az étrend elégtelen minőségi és mennyiségi összetétele túlsúly és elhízás kialakulásához is vezethet, amely jelentősen megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek előfordulását. Ez ma Magyarországon a vezető halálok (Forrás: Eurostat adatok).

A másik szempont pedig az volt, hogy a sajtok a leggyakrabban vásárolt élelmiszerek közé tartoznak, így a gyerekek körében is jól ismert és gyakran fogyasztott tejtermék. A Szarvasi Mozzarella Kft. élelmiszeripari vállalatként és sajtgyártóként is az egészséges táplálkozás szószólója, ezért egyértelmű volt a cég számára a kapcsolódási pont.

A kezdeményezés lényege, hogy egy előre kijelölt napon, 1-1 tanítási óra helyett a gyerekek előadást hallgatnak a táplálkozásról, amelyet az MDOSZ szakembere tart részükre. Mindemellett ezen a napon az iskolai menzán az ételt is lecserélik, a gyerekek speciális menüt fogyaszthatnak. Ugyanekkor töltik ki a papír alapú kérdőívet is, amely a sajtfogyasztáson keresztül vizsgálja a korcsoport egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteit és szokásait.

„Arra voltunk kíváncsiak, hogy a 8-15 éves korosztályú gyerekek, mennyire vannak tisztában a sajtok és a tej egészségre gyakorolt hatásával.” – mondta el ifj. Rohony Miklós. Az első kérdőíves adatfelvétel tavasszal volt 2 iskolában; ekkor a gyerekek az előadás után töltötték ki a kérdőívet. Ősszel viszont csak 1 iskolában tartottak Mozzarella Kommandó napot, ahol az előadást megelőzően válaszoltak a kutatási kérdésekre. A két adatfelvétel eredményeinek összevetése alapján a mintegy 1000 gyerek döntő többsége tisztában van azzal, hogy a tej és a sajtok fontos vitamin források. A második adatfelvételnél azonban kiderült, hogy a megkérdezettek közel 10%-a C-vitamin forrásaként is megjelölte a tejet. Ugyancsak érdekes visszajelzés az, hogy a „Karikázd be a tejterméket” feladatnál mindkét alkalommal érkeztek válaszok a tojásra, tésztára, és a teljes kiőrlésű zsemlére is.

A trappista sajt a leggyakrabban kóstolt sajtféle, a második helyen a mozzarella áll. Érdekes sorrendet hozott a fogyasztási rangsor is: a gyerekek leggyakrabban szendvicsben eszik a sajtot, dobogós a „pizzák tetején” és az „önmagában” válasz is. És az adatok szerint a rántott sajt kirobbanthatatlan a magyar gasztronómiából, ugyanis a megkérdezett gyerekek negyedik legtöbbször említett sajtfogyasztási formája a rántott sajt (több mint 60%), ötödik lett kicsivel kisebb volumennel a sajtos ízesítésű chips.

Az eredmények alapján a gyerekek hetente néhányszor esznek sajtot. Azt is helyesen tudta a többség, hogy naponta fél liter tejet vagy ennek megfelelő tejterméket kellene elfogyasztaniuk. Az is pozitívum továbbá, hogy a gyerekek tudták, hogy 1 dl tejben annyi kalcium van, mint 1-2 szelet sajtban.

Az eredmények azt is mutatják, hogy a helyes válaszok többsége összefüggésben van a gyerekek életkorával is, ugyanakkor valamennyi korcsoportban a többség (70%) helyesen tudta mi az a tejcukorérzékenység. Ugyanez a pozitív fölény mutatkozott meg abban is, hogy a „light” felirat mit jelent a csomagoláson.

Továbbá ismert volt a gyerekek többsége számára, hogy a teljes értékű fehérje forrás miatt szükséges fogyasztani a tejtermékeket. Abban viszont már markáns különbség jelentkezett, hogy mit érdemes figyelni a csomagoláson, ha sajtot vásárolunk: míg az első csoport a tartósítószerre és cukortartalomra, addig a második csoport a só- és zsírtartalomra szavazott.

„A kezdeményezés legfontosabb üzenete számunkra az, hogy a gyerekek egészséges életmódról és táplálkozásról szóló edukációjára szükség van” – összegezte a program eddigi tanulságát ifj. Rohony Miklós.

Hogy mit jelent részleteiben a Mozzarella Kommandó nap, kiderül a videóból is: https://www.youtube.com/watch?v=rTZi-_k9sNM&feature=youtu.be

A Szarvasi Mozzarella több mint 20 éve elkötelezett híve az olasz gasztronómia hazai népszerűsítésének. A cég fontosnak tartja, hogy kiváló minőségű termékein keresztül minél több emberrel ismertesse meg a mozzarellában és más tradicionálisan olasz sajtokban rejlő különleges, valamint egyedi ízvilágot. A vállalat hitvallása az, hogy a legjobb minőséget csak a tradicionális értékek és a modern technológia ötvözésével érhetik el. A szigorú minőségbiztosítási rendszer, az évek során megszerzett szakmai tudás és tapasztalat, valamint a saját, modern laboratórium a biztosíték arra, hogy vásárlóik maximálisan elégedettek lehessenek a termékekkel. Az európai színvonalú üzemükben első osztályú, kizárólag hazai nyers tej felhasználásával készülnek termékeik.

2018. december 6., Budapest, Szarvas

(X)

Kiemelt

Szarvasi Polgármesteri Hivatal Szarvasi Polgármesteri Hivatal

Fűtésköltségekhez nyújtható támogatás

Szarvas

Farkas Sándor és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán) Farkas Sándor és Babák Mihály (Fotó: Babák Zoltán)

Faültetés az országos fásítási program keretében

Szarvas

Hovorka Sára előadása Hovorka Sára előadása

Oroszországból Olaszországon át az Egyesült Államokba

Oktatás

Babák Mihály polgármester, Csasztvan András, Boross Bence és Szenes János (Fotó: Babák Zoltán) Babák Mihály polgármester, Csasztvan András, Boross Bence és Szenes János (Fotó: Babák Zoltán)

100: Összeült a Trianoni Emlékbizottság

Szarvas

Hirdetés

Archívum

2018. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect