Connect with us

Csabacsűd

Stabil felsőházi csapat a cél Csabacsűdön

Az utolsó téli forduló előtt a szombati eredményeket látva a Csabacsűdi GyLSE úgy állt, hogy akár a felsőházban is telelhetnek. Ha minimális előnnyel is –egy ponttal előzik meg a hetedik Mezőberény csapatát –, de a hatodik helyre sikerült bekönyökölni magukat az utolsó, tavaszi négy forduló előtt.

Az öltözőben megbeszélteket Reszelő József 4. percben 18 méterről elvégzett, rövid felsőbe csavart, nagykönyvbe illő szabadrúgása keresztbe húzta (0–1), de a hazaiakat nem törte meg. Sonkoly Lajos edző kedvenc terminusával élve, továbbra is “csapatként funkcionáltak”, gyors támadóik nagyszerű labdákat kaptak a védelemtől illetve a középpályától.

Az egyenlítő gól Kasnyik Dávid nevéhez fűződik. A 18. percben egy mélyről érkező passzal szépen lépett le védőjéről, került ziccerbe, és lőtte be Dobozi Béla mellett (1–1).

Három percre rá Kasik Márk cselezte be magát a 16-oson belülre. Lövését Dobozi Béla bravúrral hárította, de megfogni nem tudta. A menteni igyekvő védők közül Viszkok Gábor lőtte a labdát a hálóba.

A 34.percben Kasnyik szinte megismételte első gólját. A középpályáról kapott egy labdát, alakította ki magának a helyzetet, és használta is ki.

Az utolsó csabacsűdi gól előtt Kiss Gábor futott fel a jobb szélen és adta be középre, ahol érkezett Kasnyik Dávid, de a labda mögötte átrepült a védők között. A bal szélen érkező András Attila Xavér csípte el, tolta beljebb, majd lőtte a lábak között kapura, ami elment a vetődő kapus mellett is (4–1).

A 90. percben Szabó Zoltán tudott még egy gólt szerezni, ezzel beállítani a 4-2-es végeredményt.

– Igen sima, szép vasárnapi győzelmet arattunk. Pár apró hiba volt a mai játékunkban, de elenyésző, a pozitívum sokkal-sokkal több volt, ami előre mutató lehet a négy tavaszi meccsünkre, amik nem lesznek túl egyszerűek – foglalta össze röviden a csabacsűdiek trénere a mérkőzést.

Tavasszal jön az jelenleg élen álló Dévaványa, szomszédvári rangadókon Gyomaendrődre utaznak, majd fogadják korábbi gyarmattartójukat, Szentandrást.

Csabacsűdi GyLSE – Békési FC 4–2 (3–1)

Csabacsűdi GyLSE: Jansik János – András Attila Xavér, Gilik Attila (Mochnács Tamás), Kiss Gábor – Viszkok Csaba, Bertók Gergő – Endrefalvi Erik, Sándor János (64′ Bobvos Richárd), Kasik Márk (75′ Koppányi Péter) – Viszkok Gábor (75′ Jelen Szebasztián), Kasnyik Dávid

Jók: András Attila Xavér, Kasnyik Dávid, Viszkok GÁbor, Gilik Attila

Sonkoly Lajos: Sikerült megvalósítani a mai napra kitűzött minimális célt, győzelemmel búcsúztunk az őszi szezontól, de nem ez az egyetlen örömhír a héten. Bővült a csabacsűdi labdarúgás utánpótláskerete. Megszületett Gilik Attilának és Gulyás Anikónak Zsombor nevű fiuk. Az egész csapat nevében gratulálok nekik.

Kiemelt

Majoros Flóra küzd a védelemmel (Fotó: Babák Zoltán) Majoros Flóra küzd a védelemmel (Fotó: Babák Zoltán)

Harcos győzelemmel kezdtek női kézilabdázóink

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Ezerháromszázan vágtak neki az M44-esnek szombaton

Csabacsűd

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Megnyert mérkőzést engedtek el Csabacsűdön

Csabacsűd

Frankó Dániel (kék) (Fotó: Babák Zoltán) Frankó Dániel (kék) (Fotó: Babák Zoltán)

Szarvas adott otthont az első karate vidékbajnokságnak

Sport

Hirdetés

Archívum

2018. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect