Connect with us

Hírek

A távcsőépítés két legfontosabb kelléke a türelem és a precizitás

A csillagok, bolygók világa utána az asztronómiának egy egészen új vetületéhez kerülhettek közelebb a csillagászat iránt érdeklődők. November 29-én Kurucz János kunszentmártoni amatőrcsillagász, a Meteor rovatvezetője a távcsövek felépítésének és működésének érdekességeit osztotta meg a Városi Könyvtár közönségével, akik között ismételten nagy létszámban voltak jelen a nagyszénási MIRA csillagászati szakkör tagjai is.

– A távcsőnek alapvetően két fajtája és számtalan változata van. Sok van közöttük, ami valójában különbözőnek látszik, de annyire mégsem az. Mindegyik ugyanezt teszi. Párhuzamos fényből egy fókuszpontban képet alkot nagyítva, fotólemezre vagy esetleg CCD- chipre – egyszerűsíti le az előadó a laikus számára rendkívül komplexnek tűnő mechanikát.

Rámutatott, az amatőr csillagászok leginkább arra törekszenek, hogy minél nagyobb méretű távcsövet szerezzenek be, ami különböző helyszíneken végzett észlelések esetén nem feltétlen előnyös. Véleménye szerint távcsővásárláskor sokkal fontosabbak a minőségi kritériumok. Erre vonatkozóan az előadáson jónéhány szemléltető ábrát mutatott, amelyek segítségével megkönnyíthetjük magunknak a döntést.

Mindazonáltal hangsúlyozta, a távcső nem egyenlő a csillagászattal, csupán annak egy megkerülhetetlen eszköze. Minden azon múlik, hogy ki mennyire használja ki a távcső nyújtotta lehetőséget, mennyi időt szán az észlelésre, és mennyire térképezi fel a csillagos égbolton található szépségeket.

Kurucz János huszonöt évvel ezelőtt kezdett foglalkozni a csillagászattal, s ugyanennyi ideje köti le az érdeklődését a távcsőépítés is. Mint mondja, az egész család műszaki vénával van megáldva, s részben ennek köszönheti azt is, hogy sikerrel vette a kisebb-nagyobb akadályokat. A távcsőépítéshez ugyanis mérhetetlen türelemre és precizitásra van szükség, amit számításba kell venni, ha valaki ilyesmire adja a fejét.

– Nem hiszem, hogy mindenki alkalmas rá, hogy órák százait töltse el egy üvegkoronggal, nagy magányban, fájó kézzel, reménykedve abban, hogy a végén valami lesz belőle. S persze ez később így is lesz, de olyan fokú kitartás kell hozzá, amin áll vagy bukik a siker – fest egy meglehetősen realisztikus képet a hobbijáról.

Ellenben jó hír, hogy tapasztalatai szerint ez a hobbi egyáltalán nem tartozik a költségesek közé. Eszerint akár 20 ezer Ft ráfordítással készíthető egy ütőképes távcső, hogyha valaki hajlandó lemondani a mostanában státuszszimbólumként kezelt digitális kiegészítőkről.

Számításai szerint országosan is mindössze néhány tucat lehet azoknak a száma, akik aktívan foglalkoznak távcsőépítéssel. Az amatőr csillagász nagyon büszke rá, hogy egyetlen gyári műszere sincs otthon. Jelenleg összesen öt távcsővel rendelkezik, ebből kettő hordozható.

A Csillagász Klub idei utolsó foglalkozására december 13-án, 16 órakor kerül sor. Jó idő esetén a klubvezető járdacsillagászatot tervez, kedvezőtlen időjárási feltételekkor azonban elméleti előadásra kerül sor, dr. Dezső István vezetésével.

Kiemelt

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó tiszteletére avattak domborművet

Szarvas

Fábián Janka (Fotó: Babák Zoltán) Fábián Janka (Fotó: Babák Zoltán)

A romantikus történelmi regények írónője volt a könyvtár vendége

Szarvas

Dr. Melis János címzetes főjegyző és Babák Mihály polgármester (Fotó: Hegedűs Éva) Dr. Melis János címzetes főjegyző és Babák Mihály polgármester (Fotó: Hegedűs Éva)

Babák Mihály szerint jó konstellációjú képviselő-testület alakult ki

Politika

Újabb diákolimpiai érem, ezúttal kötöttfogásban

Sport

Hirdetés

Archívum

2018. december
h k s c p s v
« nov   jan »
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Kategóriák

Friss

Connect