in ,

Először gyűjtötték csokorba a Körös-szögi értékeket

Závoda Ferenc és Hévizi Róbert
Závoda Ferenc és Hévizi Róbert

A Körös-szögi Civil Fórum Egyesület gondolt egy nagyot, és az évente megrendezésre kerülő Civil Napok mintájára ismét összefogta a településeket. Ezúttal a hangsúlyt a Települési és a Megyei Értéktárba került értékekre helyezte, amelyeknek közös platformjául egy kiállítás szolgált. A december 13-án nyílt tárlatra öt település, Gyomaendrőd, Kondoros, Csabacsűd, Szarvas és Békésszentandrás hozták el büszkeségeiket.

A közismert szólást, miszerint sok jó ember kis helyen is elfér némileg újraértelmezve a szervezők sok jó dolgot zsúfoltak be a Damjanich utcai Civil Ház két helyiségébe. A megjelenítés módja is nagyon változatos volt: a szarvasi értéktár elemei például oklevelek formájában voltak láthatók, a kondorosi csárda kicsinyítve, Gyomaendrőd pedig roll lapokon mutatkozott be. Emellett többek között Kepenyes Pál alkotásai, a szentandrási kézműves sörök és a lakodalmas kalács révén vált kézzelfoghatóvá a térség rendkívül gazdag kincsestára.

Závoda Ferenc, a Megyei Értéktár Bizottság tagja köszöntőjében elmondta, a tárlaton látható anyag túlnyomórészt helyi értékekből tevődik össze, ebből kifolyólag számunkra nagy fontosak. Gyűjtenünk, őriznünk kell őket, megadva ezzel a minél szélesebb körű megismerés esélyét.

– A helyi értéktár elkészültével minden településen körbe kell járni, hogyan lehetne továbblépni. Javaslatot tettem a Helyi Értéktár Bizottságban, hogy Szarvason a Szárazmalmot indítsák el először ezen az úton. Ez egy egyedülálló ipartörténeti remek, mivel Magyarország egyetlen eredeti helyén megmaradt, működőképes szárazmalma. Ha ugyanis már kettő van valamiből, akkor nem léphet feljebb – világított rá az értéktárak szigorúan felépített, hierarchikus rendszerére.

Hévízi Róbert, a Körös-szögi Civil Egyesület elnöke kifejtette, a kiállítás egyik alapötletét az adta, hogy térségi szinten számos érték sorakoztatható fel. Példaként említette a birkapörköltet, amelyet ugyan országosan már a karcagival azonosítanak, a kistérségben még nem nyerte el méltó helyét. Ennek érdekében kezdeményezik egy Tájegységi Értéktár Bizottság létrehozását, amely az ehhez hasonló értékeket venné lajstromba.

– Ha tiszai vagy bajai halászlé van, miért ne lehetne Körös-szögi birkapörkölt? – szögezte a kérdést képzeletben a döntéshozóknak.

Véleménye szerint háromféle ember van: olyan, aki támogatja a kezdeményezést és olyan, aki ellenzi. A harmadik típus a közömbös. Az elsőt lelkesíteni kell, a másodikat meggyőzni a jó ügyről, az utolsónak pedig föl kell kelteni az érdeklődését. Bízik benne, hogy a kiállítás egy picit hozzájárul mindehhez.

Zárásként a Megyei Értéktárban szereplő Tessedik Táncegyüttes hozott el három koreográfiát. Csasztvan András kiegészítésként elmondta, egy-egy települési vagy megyei érték számos többlettartalmat is magában hordozhat. Az 1970-es évek elején indult néptáncoktatás egyik nagy eredménye pl., hogy a határ két oldalán lévő magyarság folyamatosan tartotta egymással a kapcsolatot, az egyes tájegységek táncainak megismerésén keresztül pedig szorosabbá vált a kötelék.

A kiállítás mindössze néhány napig, december 20-ig tekinthető meg a Civil Ház nyitvatartási idejében.

Frankó Dániel

Mai: Frankó Danit csak a későbbi döntős tudta megállítani az olaszországi Karate1 Ifjúsági Ligán

Karácsonyi kalandok „külhoniul” – azaz idegen nyelvi karácsony a Gyakorlóban