in , ,

Kicsit csúszik a jégpálya

0

Az eredeti tervekhez kicsi késéssel, remélhetőleg szerdán 8 órától már tudnak korizni menni az iskolások a grundon készülő jégpályára. Jelentkezők már vannak, a szabad idősávok rohamosan fogynak, árulta el Kohut Pál, a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület elnöke. A nagyközönség délután 16 órától fél 7-ig tud először korizni.

A jégpálya státusával kapcsolatban az egyesület elnöke tisztázott egy félreértést, ami abból adódik, hogy a hétköznapi nyelvbe városi jégpályaként került az új létesítmény. A pályát az egyesület béreli, az edzések idején a tagjai használják. A délelőtti időben nyitott az iskolák számára, illetve esténként.

Ahhoz, hogy a pálya üzemszerűen tudjon működni, 15 centi jeget kell rajta tartani. Napi egy-másfél kopik le róla, amit vissza kell pótolni. Ez körülbelül 10-15 perc alatt meg is van.

Hétköznapokon 9.00-10.30, 10.30-tól délig. Akkor jön egy jégfelújítás, majd 13 órától ismét jöhetnek a diákok. 14.30-kor turnusváltás 16 óráig. Ekkor ismét egy jégfelújítás következik. Ettől kezdve naponta változó hosszúságban edzések, majd ezeket követően este tízig ismét nyitva a nagyközönség számára. Szombatonként 9 órától másfél órás turnusokban, 9-10.30, 10.30–12. Dél és 13 óra között jégfelújítás, 13-tól, 14.30-ig, 14.30-tól 16-ig, majd megint jégfelújítás, majd másfél óránkét este tízig. A pontos nyitvatartásról érdemes lesz tájékozódni az egyesület Facebook-oldalán, illetve ki lesz függesztve a bejáratnál.

Ottjártunkkor épp a korongfogó hálót feszítették ki az egyesület tagjai, az öltözősátrat állították fel, az elektromos szekrényt kerítették körül, illetve a pálya teljes körbezárása folyt. Egyedül a jég hizlalásával van a baj. Nem jött jól a héten az a meleghullám, ami 10 fok feletti hőmérsékletet eredményezett. A jégmag lassan vastagszik, az éjszakai hó is ráfagyott, de már szinte biztos, hogy szerdán nyitás, erősítette meg ma délelőtt Kohut Pál.

Fotó: Babák Zoltán0

Régen állt fel ilyen erősen a szentandrási sakkcsapat

Jónás Gabriella (Fotó: Babák Zoltán)

Jónás Gabriella – a csupa szív mama