in ,

Rajtunk múlik: A méhnyakrák el is tűnhetne a betegségek közül

(Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)0
(Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)

A 13. európai méhnyakrák megelőzési héthez csatlakozva Szarvason is prevenciós napot tartottak. Január 20-án délután a nők körében második leggyakrabban előforduló daganatos betegségre, s annak megelőzési lehetőségeire mutattak rá egy kerekasztal-beszélgetés keretében.

Bartus Beatrix, a Mályavirág Alapítvány szarvasi nagykövete kilenc év távlatából idézte fel a kórral járó nehézségeket. Mint mondta, ilyenkor az érintett fél mindig felteszi magának a „Mi lett volna, ha” kezdetű kérdést, amit nem könnyű megválaszolni.

– Talán nekem is hamarabb kellett volna orvoshoz mennem, már az első tünetek észrevételekor, és akkor valószínűleg egy kisebb műtettel megúsztam volna – írja újra képzeletben a múltat. – Sajnos ilyen világot élünk. Rohanunk, szaladunk, s saját magunkra, a prevencióra kevés figyelmet fordítunk.

Dr. Zákány Zsolt szülész-nőgyógyász ennél is tovább megy. Véleménye szerint az orvostársadalom egyik kudarca, hogy a méhnyakrákszűrésen résztvevő nők aránya évtizedek alatt sem változott. Az alacsony létszám azért is különösen elkeserítő, mert a védőoltással kiegészítve a betegség teljesen eliminálható lenne.

– Az oltásellenesség Magyarországon túlságosan elterjedt, pedig 2014 óta a méhnyakrák elleni védőoltás a 12 éves lányok körében ingyenes, és benne van a Nemzeti Oltási Programban. Az átoltottsági arány egyébként megfelelő, kb. 75%-os, de nem szabad a fennmaradó 25%-ról sem lemondani. A védőoltás nem csak a kislányoknak ajánlott, hanem a felnőtt hölgyeknek is, ill. azoknak, akik HPV vírust diagnosztizáltak. A védőoltás egyértelműen a human papilloma vírusfertőzés ellen véd, ami 99,9%-ban kimutatható a méhnyakrákos esetekben – érvel az oltás mellett a szakember.

Meglátása szerint a kitörési pontot a civil kezdeményezések jelenthetik, akik új utakat találva jutnak el a célközönséghez. Ezek egyike a Mályvavirág Alapítvány, amely hatodik éve segít a megelőzésben, ill. a kezelések idején és azokat követően is támaszként szolgál a hölgyeknek.

– A visszajelzések alapján úgy tűnik, nagy szükség van az alapítvány munkájára. Amikor tervezzük az évet, azt látjuk, hogy sok még a teendőnk. Képezzük a védőnőket, kiadványokat készítünk, s közben igyekszünk minél több helyre eljuttatni az üzenetünket. Sajnos még mindig csak a nők 40%-a jár el szűrésekre, ami elszomorító. Az első látványos eredményekre biztos, hogy éveket kell még várni, és talán akkor érezzük majd először, hogy az a munka, amit beletettünk, igenis megérte – fogalmazott Tóth Icó, az alapítvány megálmodója.

Hodálik Pál alpolgármester köszöntőjében elismerését fejezte ki Bartus Beatrixnek, akinek köszönhetően országos viszonylatban először Szarvason jött létre Mályvapont. A települési önkormányzat a védőoltás terén is élen jár, mivel Kozák Imréné javaslatára korábban úgy döntött, hogy minden 13. életévét betöltött lány számára a védőoltást ingyenesen biztosítja. Azóta a döntést több önkormányzat, végül a kormányzat is magáévá tette.

A délután háziasszonya Novodomszky Éva televíziós műsorvezető volt, aki dr. Zákány Zsolt mellett Keidl Márta pszichológus és Benczéné Kardos Karola természetgyógyász nézőpontjára is kíváncsi volt.

Új információként hangzott el, hogy 2019. január elsejétől adókedvezményre jogosultak azok a hölgyek, akik méhnyakrákos megbetegedésben szenvednek. A kormányhatározat öt női civil szervezet összefogásának köszönhetően jött létre. Emellett a tavalyi évben látott napvilágot egy nagy esetszámú közlemény is, ami a leghatékonyabb rákszűrési módszerre világít rá. A hagyományos szűrések 30%-a ugyanis olyan eseteket takart, amelyeknek az előzményében szerepelt negatív rákszűrés. A felmérés megállapította, hogy a HPV szűrés és a hagyományos citológiai szűrés együttes alkalmazása megközelítheti a 100%-os megbízhatóságot.

A rendezvény végén kihirdették az alapítvány ékszerkészítő versenyének végeredményét. A kezdeményezésre 25 alkotótól 46 pályamunka érkezett, amelyek többségét jótékony célokra ajánlották fel.

Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia

Holle 60 (Fotó: Babák Zoltán)0

Hatvanadik előadásához érkezett Holle anyó

0

Összművészeti kavalkád a békésszentandrási kultúra napi ünnepségen