in ,

Egyre népszerűbbek a Városi Könyvtár klubfoglalkozásai

0

Alkotás, hobbi és terápia – mindez külön-külön és együtt is igaz az origamira. Erdélyi Tibor, a Város Könyvtár munkatársa a feszültséglevezetés módszerét keresve talált rá a papírhajtogatásra, amit az elmúlt évek alatt fokozatosan fejlesztett. Mindehhez először csak az internet, később pedig könyvek is a segítségére voltak. A tanítványból egy hirtelen jött ötlet hatására tanár lett, aki több mint egy éve, hónapról hónapra vezeti be az érdeklődőket ebbe a látványos művészeti ágba. Január 19-én már 16. alkalommal találkozhattak a klubtagok, akik haladó üzemmódra kapcsolva egy Fröbel csillagra keresztelt díszt készíthettek el.

– Sok mindent kipróbáltunk az elmúlt időszakban. Voltak közöttük 2D-s, 3D-s alakzatok, de olyan is, amit több papírdarabból raktunk össze. A nehezebb formák közé tartoznak az állatok, mivel a lábukat nem egyszerű kihajtogatni. De nem volt könnyű a tank sem, illetve a repülő, amit több mint ötven lépésből állt. Ott azért voltak gondok, mivel többen akkor jöttek először a klubfoglalkozásra, s bizony olyan lépésekkel is találkoztak, ami a korábban tanultakra épült – avat be a papírhajtogatás sokrétűségébe.

Mindazonáltal a klub folyamatosan nyitott az új tagokra. S bár eredetileg a 10-14 éves korosztályt célozták meg, az élet felülírta az elképzeléseiket. Többségében alsó tagozatos gyerekek és szüleik voltak fogékonyak a kezdeményezésre, ez azonban cseppet sem jelentett problémát. Az alkalmak egymásra épültek, így mindenki sikerélménnyel távozhatott. Ráadásul az is beigazolódott, hogy a tehetség nem életkor függvénye. A klubvezető utalt például egy nyolcéves növendékre a csoportból, akinek a kézügyessége és precizitása felülmúlta a nagyobbakét

A legutóbbi kihívás, a Fröbel csillag nem tartozott a klasszikus alakzatok közé. Többek között azért, mert nem egy négyzetből indultak ki, hanem négy színes papírcsíkból. Nagyon oda kellett figyelni a lépésekre, de mivel ismétlődő mozdulatsorból állt, tanulható volt. Erdélyi Tibor úgy fogalmazott, aki egyszer ráérez a logikájára, annak biztosan sikerül.

Baginé Tóth Erika könyvtárvezető elmondta, a hagyományos szolgáltatások mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az intézményben a közösségépítő rendezvények. A megváltozott igényeket jól jelzi, hogy a klubfoglalkozáson résztvevők létszáma látványosan megnőtt. Az intézmény minden rétegre gondol: a gyerekek mellett a nyugdíjasokat, családokat és nőket is igyekszik megszólítani, kifejezetten nekik szánt rendezvényekkel. A legnépszerűbbek közé tartoznak az ősszel indított Textil világa és a Frankó Tünde kineziológus által tartott önismereti előadások.

– Egy olyan, egyértelműen a könyvtárba illő foglalkozással szeretnénk jelentkezni februárban, amelyre már meghívást kapott néhány aktív olvasónk. Régi vágyunk volt ugyanis egy olvasókör indítása, ahol jól tudjuk kamatoztatni a tanfolyamokon szerzett tudásunkat is – árulja el a közeljövő terveit.

Véleménye szerint ezeknek az összejöveteleknek számos előnye van. Egyrészt mindenki kiválaszthatja az érdeklődésének megfelelőt, kiszakadhat egy rövid időre a mindennapos rohanásból, másrészt egy önszerveződő, új közösség részévé válhat.

Szalai Gábor, Bobvos János és Sinka Imre (Fotó: Babák Zoltán)0

Szalai Gábort választották a Tisztes Iparos kitüntető címre

0

Kereken száz kutyus talált gazdira a tavalyi évben