in , ,

A testi-lelki egészség egyik záloga a természet

0

A Szarvasi Város és Környezetvédő Egyesület harmadízben is sikerrel pályázott a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt „Zöld forrás” felhívásra, melynek célja, hogy környezettudatosságra és természetszeretetre neveljék a különböző generációkat. A májustól indult 12 hónapos sorozat részeként lehetőség nyílt pl. éjszakai távcsövezésre, a gyógynövényekkel való ismerkedésre, január utolsó napján pedig egy testi-lelki egészségre irányuló szakmai napra is sor került.

A megjelenteket dr. Hanyecz Katalin igazgatónő köszöntötte. Emlékeztetett, több éve szoros kapcsolatot ápolnak az egyesülettel, és már a pályázatok előtt is számos közös programot valósítottak meg. A Pepi-kert ideális helyszínként szolgál mindehhez, legyen szó akár egy nyári táborról vagy egy előadásról. Úgy véli, az ország legnagyobb dendrológiai gyűjteményeként feladatuk a kikapcsolódási formák palettájának folyamatos bővítése, ezért az utóbbi években számos új attrakciót vezettek be. Újdonság, hogy a közösségi, sportolási lehetőségek mellett – egy román-magyar határon átnyúló pályázat jóvoltából – a közeljövőben a vallásnak is teret engednek, nevezetesen egy meditációs tér kialakításával.

Dr. Váradi Lászlóné, a civil szervezet elnöke kiemelte, a gyermekek és családok mellett a felnőttekről sem szabad megfeledkezni. Céljuk, hogy megismertessék velük azokat a lehetőségeket, amelyekkel tehetnek testi-lelki egészségük javításáért. Úgy érzi, a média is partner ebben a folyamatban, s egyre többen kerülnek ismét közel a természethez.

– A nagyvárosokban vagy Budapesten hosszabb utat kell megtenni valakinek ahhoz, hogy kellemes környezetbe mozoghasson vagy kapcsolódjon ki. Szarvason elegendő néhány száz métert sétálni a legközelebbi zöld felületig. Sokan természetesnek veszik ezeket a természeti adottságokat, s talán részben emiatt egyelőre nem kellő kihasználtságúak. Szerencsére a tendencia itt is jó irányba mozdult el, s mind a fiatalok, mind pedig az idősek részéről fokozott aktivitás érzékelhető – mutat rá a település adta előnyökre.

Babák Mihály polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, fontos, hogy megbecsüljük, amink van, és tudjunk mindennek örülni. Az életünk folyamatos tanulásról szól, ami sohasem késő elkezdeni. A minőségi élet alapja a lelki béke, a pozitív szemlélet és a természettel való harmónia.

Az előadások sorában az érdeklődők elsőként arra kaphattak választ, hogyan hat a természet a testi-lelki egészségünkre. Medvegy Ágnes pszichológus rámutatott, számos környezetpszichológiai kutatás erősítette meg, hogy a környezet gyógyító erővel bír, mi több, önmagában a zöld szín is pozitív hatást gyakorol a lélekre. Természetesen a hatás mértéke egyebek mellett életkortól, személyiségtől, lakóhelytől és a szocializációtól is függ, de a lényeget tekintve igaz, hogy a természetben tett séta vagy mozgás mindig komplex élményt nyújt.

Szabó Norbert a természet és a sport egyik metszéspontjáról, a disc-golfról beszélt, amely a ’70-es években indult el hódító útjára. A sportág alapjaiban és szabályait tekintve megegyezik a golffal, annyi különbséggel, csak itt egy frizbit kell eljuttatni a természetben kihelyezett 18 kosár egyikébe. A legfrissebb adatok szerint több mint százhúszezern hódolnak a disc-golfnak, a világ 47 országában. A legnépszerűbb továbbra is őshazájában, Amerikában, Európában pedig Finnország jelenti a zászlóshajót.

– Egy elég érdekes nemzetről van szó. Ők csinálták pl. az első léggitár bajnokságot és az első mobiltelefoneldobó kupát is, ami bár komolytalannak tűnik, a disc-golfra ez nem igaz. A Nemzeti Alaptantervbe is beemelték a sportágat, mivel alapelvük a gyerek kreativitásának és magabiztosságának a fejlesztése. Az állam is beszállt a pályaépítésbe, azon okból kifolyólag, mert ez a legegyszerűbb mód arra, hogy adófizetőiket egészségesen tartsák – osztott meg néhány érdekes adalékot hobbijáról.

Egyúttal köszöntetet mondott az Arborétumnak, amely tavaly szeptemberben helyet adott az országos magyar bajnokságnak.

A délelőtt második felében Kiss János avatta be a közönséget a fotózáshoz és a Pepi-kerthez fűződő kapcsolatába. Felidézte egy korábbi kalandját is, amelynek keretében mókusok megörökítésére vállalkozott. A projektet egy kéthetes „beetetés” előzte meg, majd több órát töltött lesben. Mint mondja, ezek az alkalmak annak is teret engednek, hogy elmerüljön a gondolataiban és lelkileg töltekezzen.

Zárásként a részvevők a gyakorlatban is kipróbálták az utóbbi években töretlen népszerűségnek örvendő sportágat, a nordic walkingot, és tettek egy sétát a Pepi-kert fái alatt.

0

Jól szerepeltek a megyei diákolimpián a szarvasi úszók

Nyitva van az aranykapu a Gyakorló ovijában…