in , ,

Darida Norbert: Rengeteg munka vár még ránk

0

A XI. Szarvas-kupa utolsó előtti állomása keretében az U13-as korosztály teremlabdarúgó-tornájára került sor vasárnap az Alkotmány utcai sportcsarnokban. A nap során 10 csapat – 5 megyei, 4 nagykunsági és egy csongrádi– csatázott két csoportban.

A mezőny két csoportban vívott körmérkőzést, az így kialakult sorrend alapján az azonos pozíciót elfoglaló csapatok egymással vívták a helyosztókat. Az A-jelű ötösből a Fegyvernek, a B-ből a Makó magaslott ki, a finálé pedig a Maros-partiak elképzelései szerint alakult. A házigazdák a Gyula elleni döntetlennel jól kezdték a tornát, akár nyerhették is volna ezt a mérkőzést, a folytatásban azonban visszaestek, így végül 9. helyen végeztek.

– Az első mérkőzésünk jó játéka optimizmusra adott okot, utána viszont csak árnyéka volt önmagának a csapatunk. Rengeteg munka vár még ránk, de akadtak pozitív momentumok is, amikre építhetünk a jövőben – összegezte a torna tapasztalatait Darida Norbert, a szarvasi együttes edzője.

A csoportok végeredménye. A-csoport: 1. Fegyvernek, 2. Szanda Focisuli, 3. Törökszentmiklós, 4. Gyulasport „B”, 5. Szarvas. B-csoport: 1. Marosmenti UFC, 2. Gyulasport „A”, 3. Gyomaendrőd, 4. Abony, 5. Gádoros.

A helyosztók eredményei. 9. helyért: Szarvas–Gádoros 3–3 (büntetőkkel: 5:4). 7. Gyulasport „B”–Abony 1–0. 5. helyért: Törökszentmiklós–Gyomaendrőd 1–1 (büntetőkkel 3:2). 3. helyért: Gyulasport „A”–Szanda Focisuli 3–1. Döntő: Marosmenti UFC–Fegyvernek 3–0.

Végeredmény: 1. Marosmenti UFC Makó, 2. Fegyvernek VSE, 3. Gyulasport „A”, 4. Szanda Focisuli SE Szolnok, 5. Törökszentmiklósi FC, 6. Gyomaendrődi GYLE, 7. Gyulasport „B”, 8. Abonyi KID FC, 9. Szarvasi FC, 10. Gádorosi SE.

Különdíjak. Legjobb kapus: Nagy Szabolcs (Fegyvernek). Legjobb mezőnyjátékos: Dancsó Balázs (Marosmenti UFC). Gólkirály: Kurai Levente (Marosmenti UFC) 4 találattal. Legjobb szarvasi játékos: Csomós Koppány.

A Szarvasi FC névsora: Czifra Zétény, Rumi István, Fazekas Bence, Kőrösi Levente, Csomós Koppány, Sindel Patrik, Szopka Bálint, Szklenár Kristóf, Kondacs Dávid, Balczó Ábel. Edző: Darida Norbert.

Fotó: Babák Zoltán

0

Fánkból volt a kerítés a mozgáskorlátozottaknál

Trunk Tamás (Fotó: Babák Zoltán)0

És hogy kerül a sneaker a színpadra?