in ,

A fiatalok közötti szolgálat erősítéséért báloztak az evangélikusok

0

A nagymúltú szarvasi bálok folytatását célozta a Szarvasi Evangélikusok Jótékonysági Bálja, amelyet február 16-án már hatodik alkalommal rendeztek meg. Lázár Zsolt esperes elmondta, az evangélikus egyház hagyományaihoz az is hozzátartozik, hogy a társadalmi élet különböző területein jelen van. Szarvason három nagy rendezvényt bonyolítanak: októberben a Vajda bált, decemberben az Ótemplomi Szeretetszolgálat gálavacsoráját, február közepén pedig ez a programot.

– Nagyon fontos az, hogy együtt legyünk és egy célt megnevezzünk. Kezdetben konkrét célok voltak, mint pl. a templom vagy az orgonafelújítás. Az utóbbi években pedig a fiatalok közötti szolgálatot szerettük volna erősíteni az óvodában és az iskolában, különböző táborokkal és olyan lehetőségekkel, amelyek hozzájárulnak a gyerekek fejlődéséhez – árulta el az idei elképzelésekről.

Beszélt arról is, hogy az Országos Evangélikus Egyház fenntartásában lévő intézményekben komoly lelki munka folyik, amelyet az ott szolgáló lelkészek végeznek, a pedagógusok és a szülők támogatásával. Mint megfogalmazta, az evangélikus szellemiség egyik ismérve mindig is a magas szintű, nyitott szellemiségű oktatás volt, amelyhez az örömhírt – evangéliumot – befogadni tudó, jókedvű, életvidám ember képe társult.

Az önkormányzat nevében dr. Melis János címzetes főjegyző köszöntötte az Árpád szálló dísztermében összegyűlteket, majd dr. Czinkóczky Mihály ótemplomi felügyelő szólt a vendégekhez. Rámutatott, egy-egy ilyen rendezvény hasonló gondolkodású embereket hoz össze, ami egyúttal a jóhangulat és a siker egyik záloga. Felidézte a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola farsangi műsorát, ahol az intézmény diákjai színvonalas műsorral készültek. Egyúttal gratulált az intézmény vezetőjének ahhoz az áldozatos munkához, aminek köszönhetően az általános iskola a tanulmányi eredmények, a sport és a kultúra terén is kiemelkedik.

– Megteremtettük azt az értékrendet, amely áthatja a mindennapjainkat. Az evangélikus oktatás azt jelenti, hogy a gyerekeinknek az ágostai hitvallású keresztény kultúrát adjuk tovább, szakemberek segítségével. A hitoktatók mellett 14 pedagógus végzett olyan kurzust, ami segítette őket a Biblia ismereteinek elsajátításában. Fontos az is, hogy a humanista kultúra sokat emlegetett értékei ne csak a szavak, hanem a tettek szintjén is megjelenjenek. Egy-egy bibliai történet továbbá a helyes gondolkodásmód kialakítása mellett segít a későbbi tanulmányok megalapozásában, vagyis mind az oktatás, mind a nevelés területén fontos szerepet játszik – engedett betekintést Molnár Istvánné igazgatónő az általános iskola által képviselt gondolatiságba.

A hagyományokhoz híven a bált ezúttal is a végzősök tánca nyitotta meg. Az előző évekkel ellentétben most két körben keringőztek a rendezvény ifjú hercegei és hercegnői, a szülők meghatódott tekintetétől kísérve. Mellettük felléptek a Szivárvány Színjátszó Tehetségműhely diákjai is, akik a Vízi Színházból jól ismert musical, a Monte Cristo grófja egyik slágerét mutatták be. A műsorban közreműködtek továbbá Balázs Dominik és Kondacs Jázmin Bíborka versenytáncosok is, akik latin táncokkal varázsolták el a közönséget. A páros fiú tagja egyébként a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola 7. osztályos tanulója.

A nyolcadik osztályosok nem csak a színvonalas műsorhoz járultak hozzá, hanem a vendégek fogadásában és a tombolaárusításban is segédkeztek. Számukra az est stílszerűen egy búcsútánccal zárult, amelynek keretében szüleiket hívták keringőzni.

A bálra mintegy kétszázan váltottak jegyet, s a támogatóknak köszönhetően kb. ugyanennyi tombolafelajánlás érkezett. A fődíj ismételten Babák Mihály polgármester jóvoltából egy kerékpár, a Szarvas Lux kft. felajánlásából pedig egy két főre szóló wellness hétvége volt az Aqua Spa Konferencia és Wellness Hotelben.

Fotó: Valló Zoltán

Bíró Gyula

Országos szakmai tanácsadó testület tagjává választották Bíró Gyulát

Fotó: Babák Bence0

A Nagyrét Farm félgőzzel gázolt át a „Huligánokon”