Connect with us

Hírek

Gyakorlós víg kedvünkből nyílt a világ

Vidámság és önfeledt jókedv szökött szárba a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolájának 2019. évi farsangi gáláján, ahol a Cervinus Teátrum nézőtere zsúfolásig megtelve igazolta, hogy a Gyakorlóban nemcsak gyermeknek jó lenni, de nevelőnek és szülőnek, nagyszülőnek is.

A hagyományőrző műsort az idei évben a második osztályosok vitték színre, ami megidézte a nagyböjt előtti hagyományos vidám lakomák, bálok, mulatságok hangulatát. Leginkább az udvarlásra, és a párválasztásra téve idén a hangsúlyt, és elhangzott az a tréfás figyelmeztetés is, hogy itt az ideje „férjhez menni”.

Hodálik Pál, Szarvas város alpolgármestere, és Bíró Gyula intézményvezető roxforti színekben és kíséretben érkezett a színpadra, ahol Alpolgármester Úr köszöntötte a vidám hangulatú rendezvényt, Szarvas város polgármestere és képviselőtestülete nevében is. Átadta gratulációját az intézményvezetőnek, és intézményének a nemrégiben vezetői országos szakmai felkéréséhez, és méltatta a közönség oldottságát, és osztozott a szülői örömben, amit az est folyamán színpadra lépők okoznak. Elismeréssel szólt az intézményben folyó munkáról, és izgatottan várta a ma este színvonalas produkcióit.

Bíró Gyula megköszönte a mindenkori szülői támogatást, a fenntartó főiskolának és Ft. Dr. Kozma Gábor rektornak, annak a lehetőségét, hogy szellemi műhelyként, gyermek- és értékközpontú módszertani központként működhet a Gyakorló, és a fejlesztései, a gazdagítása rendületlen a főiskola, és vezetése által. Köszönetet mondott a kiváló pedagógus munkatársaknak, akik színpadra álmodták az est csodáit, jó hangulatú produkcióit, és a köszönet mellett azt a pillanatot ragadta meg, amikor a sikeres produkciók és színpadra állító pedagógusai közösen örülnek és boldogok, mint tették azt a főpróbákon. Ezt követően a négyszáz fő PIK-ÁSZ-TREFF „tüsszentéssel” köszöntötte az influenzajárvány elmúltát, amihez „egészséges-szórakozást” kívánt az intézmény vezetője.

Az osztályok fergeteges műsoraikkal ajándékozták meg az est látogatóit, híven a Gyakorló jelmondatához: „..ahol jó gyereknek lenni!”, a mosoly, a boldogság és a közösség élménye öltött testet a kimagasló színpadi produkciókban. Többször „vízi színpad!” bekiáltás hallatszott, ami talán a jövő meglepetését jelenti.

Az ovisok sárkányt eregetve mutatták be táncukat, majd az első „b” osztályosok kis cápái úszták be a színpadot, ezt követve az ötödikesek megmutatták be, mi is a legjobb dolog a suliban, amit a közönség egyből ki is talált, hisz’ évszázadok alatt sem változott… a szünet. Az első „a” osztályosok kis szellemekként lepték el a színpadot, ahol szellemirtók vették fel az ádáz küzdelmet velük. A harmadik osztályosok western-showja vadnyugati hangulatot varázsolt, de az estét most mindenki fogda nélkül megúszta. A hetedik osztályosok tánca igazi művészeti élménye volt az estnek, amely a huszadik század jazz világába vitte el a közönséget. A negyedikesek a boldog mosoly keresésére indultak, amit a közönséggel együtt találtak meg a mesevilágban, na meg beugrott Shrek is Fionával. A második osztályosok „kisbirka” jelmezben lepték el a színpadot, de nem hagyták, hogy a számolgatásukkal szundításba kezdjen a közönség, mert táncra perdültek, és bájos riszálással derítették jókedvre a közönséget. „Subi-dubi-dubi-dubi” hangzott a kiáltás, és a hatodikos kőkorszaki szakik mutatták meg, milyen is egy fergeteges tánc, és  „csövikövi-pajtiparty”. A gála katarzisa a Tolnai Tímea által színpadra álmodott produkció, Harry Pottert hozta el Szarvasra, és olyan színpad-showt mutattak be, ahol a hip-hopp műfajában vitték színpadra és szálltak szembe Voldemort nagy úr varázserejével. A közönség felállva, és kitörő tapssal ünnepelte a produkciót, és búcsúztatta a nyolcadikosakat utolsó Gyakorlós farsangi gálájukon. A gálaestet jelmezes felvonulás követte, ahol a zsűri különböző kategóriákban díjazta az ötletes jelmezekben felvonulókat. A hetet pénteken a farsangi pajti-party zárja a Gyakorlóban.

Amiért csodálatos egy ilyen alkalom, az a mosoly, a kacagás, a víg kedv, a mosolyogva szeretet, ami a Gyakorlóban végig kitart, mert a világ víg kedvünkből fakad…

Sz.Zs.

Kiemelt

Bogár Gabi sokáig harcban volt a dobogóért

Sport

Dr. Tirják László (Fotó: behir.hu) Dr. Tirják László (Fotó: behir.hu)

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott dr. Tirják László

Szarvas

4. és 5. szarvasi helyezés a szegedi vébén

Sport

Díjátadással zárult a Vízi Színház kilencedik évada

Szarvas

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect