in ,

Százmillió forintból folytatódik a geotermikus rendszer fejlesztése

Babák Mihály (középen) és Ilyés Tamás (j)0
Babák Mihály (középen) és Ilyés Tamás (j)

Újabb önkormányzati épületek kapcsolódhatnak be a meglévő geotermikus rendszerbe. Babák Mihály polgármester február 21-én, a kivitelezővel kötött szerződése aláírását megelőzően elmondta, bár papíron a második, gyakorlatban már a harmadik üteme valósul meg a fejlesztésnek, mivel a ’90-es évek elején dr. Réthy Vilmos már tett ilyen irányú lépéseket.

– Fontos ez a beruházás, mert a szén-dioxid kibocsájtást és az importfüggőséget csökkentenie kell Szarvasnak is. Korábban megfúrtak egy kutat, aztán hosszú ideig semmi sem történt. Egy érdekes konstrukcióban, afféle koncesszióban működtette a cég. Sok problémánk volt vele, sok csőtörés volt, majd a rendszer teljesen elavult. Ezt követően felújítottuk az egész hálózatot. A tervező megtervezte, de a beruházás elhúzódott, és minőségi gondok is akadtak. A kivitelezési probléma mára perré alakult át. Szakértőkkel dokumentáltattuk, hogy egy jó rendszert rendeltünk meg – vázolja a nehézségektől sem mentes előzményeket a város vezetője.

Az önkormányzat TOP-os (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) forrásból most bruttó 84,6 millió Ft-ot biztosít a folytatásra, amelyhez önerőből bruttó 18,7 millió Ft-ot tesz hozzá.  (Amennyiben ezt nem biztosították volna, fedezethiány miatt eredménytelenné kellett volna nyilvánítani a közbeszerzési eljárást – szerk.) A képviselő-testület a január ülésen a beruházás kiemelt hasznosságára és szükségességére való tekintettel úgy döntött, hogy elfogadja a legkedvezőbb ajánlatot, amelyet a Békés Drén Kft. nyújtott be. Összege bruttó 103,3 millió Ft volt.

– Öt további intézményt csatlakoztatunk rá a meglévő geotermikus rendszerre. Ide sorolható a Lengyel-palota, a Polgármesteri Hivatal, a Közfoglalkoztatási Központ, a Közbiztonsági Centrum és a háziorvosi rendelők – tájékoztatott Ilyés Tamás, a cég projektmérnöke. – A közbeszerzés többkörös volt, mivel a terveket pontosítani kellett, a műszaki tartalmat pedig némileg csökkenteni, ill. a lehető leghatékonyabban kialakítani, hogy az épületek fűtéséhez szükséges hőmennyiség rendelkezésre álljon.

Hozzátette, az egykutas rendszert kétkutassá alakítják át, aminek elsősorban biztonsági okai vannak. A megépített elágazások szakaszolhatók lesznek, vagyis esetleges meghibásodás esetén függetleníthetők a fővezetéktől. A termálkútból nyert 98 fokos víznek köszönhetően a már bekötött és bekötésre kerülő intézményekben együttesen a teljes éves gázfogyasztás nagy százalékban kiváltható lesz, valamint a szén-dioxid és az üvegházhatású gázok kibocsájtása jelentős arányban mérsékelhető.

A település első embere hangsúlyozta, a város élen jár a megújuló energiák hasznosításában, és további terveik vannak ezen a téren. Ezek közé tartozik a piactér padlójának fűtése, amelyet hulladékhő felhasználásával szeretnének megoldani. Igaz, egyelőre erre még nem találtak forrást, de folyamatosan figyelik a pályázatokat.

A munkálatok fűtési szezonon kívül, áprilisban kezdődnek. A kivitelező kéri a lakosság türelmét és megértését, mivel a beruházás túlnyomórészt sűrűn lakott területen zajlik. A befejezési határidő szeptember 30-a, a pénzügyi zárás időpontja december 31-e.

0

„Lengyel mezőkön” jártak a Vajda tanulói

0

Gyakorlós víg kedvünkből nyílt a világ