in ,

Lúdas Matyi volt a siratói farsang sztárvendége

Deák György (Fotó: Hegedűs Éva)0
Deák György (Fotó: Hegedűs Éva)

Mulatásból jelesre vizsgázott a siratói idősek klubja. Farsang farkához közeledve, február 27-én egy össznépi vigasságra várták a klubtagokat. Az erős kezdést egy apáca show garantálta. Néhány vállalkozó kedvű hölgy – és egy úr – magára öltötte a jellegzetes fekete-fehér jelmezt, majd önfeledt táncba kezdtek. A felhőtlen ünneplésbe a többiek is bekapcsolódtak, akik egy-egy versrészlettel színesítették a produkciót. Végül segítője kíséretében a farsang tiszteletbeli bohóca járta körbe a helyiséget, miközben teli torokból fújta a sípját, és rendszerváltás korabeli, figyelemreméltó hölgyeket ábrázoló naptárakat osztogatott.

– Itt mindennapos a vidámság és a jókedv. Legyen szó rendezvényekről vagy közösségi feladatról, a klubtagokra mindig lehet számítani. Múlt héten pl. új dekorációt készítettünk a nagyterembe, tegnap pedig tujákat ültettünk. Nagyon várjuk a jó időt, hogy több időt tudjunk a teraszon tölteni, s még nagyobb mulatságot tudjunk tartani – enged betekintést a mindennapokba Jónásné Krajcsovicz Ágnes klubvezető.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly augusztusban a klub fedett terasszal és kemencével gazdagodott, amelynek előnyeit a betérők késő őszig élvezték. Tesztelték a külső rész befogadóképességét is, és örömmel tapasztalták, hogy akár 80 fő is kényelmesen elfér benne.

Elárulta, az egyik legnagyobb fejtörést mindig az okozza, hogy milyen újdonságokat tudnának még becsempészni a klub falai közé. Idén ezt a szabadtéri összejövetelek, bálak jelentik majd, amelyekre más klubok is meghívást kapnak. Emellett két kirándulást is terveznek. Az első útjuk május végén Nyíregyházára vezet.

– Szerintem ezek az emberek nagyszerű emberek. Az elmúlt öt évben mi egy nagy család lettünk. Mindig várom a szerdákat, amikor ide ki lehet jönni, annyira jó közösség alakult ki – árulja el Kovács Béláné Anikó, aki szarvasiként fedezte fel Siratót. – Amikor először kijöttünk, Ágin kívül (Jónásné Krajcsovicz Ágnes –szerk.) senkit sem ismertünk. Mégis azonnal befogadtak, kedvesek voltak velünk, ezért a férjemmel itt ragadtunk.

A délelőtt meglepetésvendége Lúdas Matyi volt, aki kedvencét is magával hozta. Igaz, Deák Gyuri bácsi esetében a döntés nem szeretetből, hanem viccből fakadt, amit egy kis furfanggal keresztezett.

– Ez a libuska mindig sziszegett felém és próbált csipkodni, ezért azt mondtam neki: Figyelj ide, te libuska! Ma megszabadulok én tőled, hogy ezután mást csipkedjél. Elhozlak a farsangra, és haza már más visz – mesélte el a jelmez történetét a klub egyik mókamestere.

Gyuri bácsi ezt olyannyira komolyan gondolta, hogy méretes jószágát felajánlotta tombolának, vagyis a legszerencsésebb résztvevő fődíjként egy új, két lábon járó háziállatnak örülhetett.

0

Kettőről nem tudott fordítani a Hunyadi

Rangadón aratott győzelemmel kezdtük a tavaszt!