Connect with us

Hírek

A Nőnap és ami mögötte van

Lányok, anyák, nővérek, barátnők, szeretők… mindannyiunk életében játszanak kisebb-nagyobb szerepet, és vajon milyen lenne az élet nélkülük? Egy biztos: a tavasz közeledtével alkalom nyílik arra, hogy egy nemzetközi világnap keretein belül is megemlékezzünk róluk és ünnepeljük őket.

De vajon mióta ünnepeljük a Nőnapot? És honnan ered? Ha már neked is eszedbe jutottak ezek a kérdések, akkor most itt vannak a válaszok is. Szivesen! 😊

Manapság talán megemeljük a szemöldökünket erre az információra, de tény, hogy a nőnap ötlete az Amerikai Szocialista Párt képviselőinek a fejéből pattant ki. Először 1909. február 28-án ünnepelték New York-ban. Két évvel később a német szocialista Luise Zietz javasolta, hogy legyen ez egy éves megemlékezés a nőkről és az őket érintő témákról, úgymint az egyenjogúság és a szavazati jog kiharcolása. Akkoriban a megemlékezés sokkal eltérőbb képet mutatott a mai virágátadós, versike elmondós divatnál: egész Európában demonstrációkat tartottak. Amellett tüntettek, amiért akkor már évek óta ment a társadalmi diskurzus: szavazati jog, egyenlő jogok és munkavállalás, valamint a nemi alapú diszkrimináció megszüntetése.

1917-ben a nőnapi demonstráció Szentpéterváron hozzájárult a Februári Forradalomhoz, amikor nők meneteltek végig a városon a világháború befejezését követelve. Ez még magát Trockijt is meglepte, aki a többi orosz vezetőhöz hasonlóan nem számított arra, hogy a nők megmozdulása ilyen nagy port fog kavarni.

1977-ig nagyjából csak a szocialista országokban ünnepelték a Nőnapot, csupán az ENSZ általános gyűlése után kapott nemzetközi népszerűséget.

És mégis hogyan ünnepeljük a nőnapot? Megtehetjük szerényen és nagyvonalúan is, de minden megemlékezésnek egy célja van: hogy felhívjuk a figyelmet a nők napi küzdelmeire szerte a világon. Legyen szó akár egy családanyáról, aki a családi életét és a munkáját igyekszik összehangolni totális megháborodás nélkül, vagy azokról a nőkről, akik sok esetben ki vannak szolgáltatva az őket körülvevő férfiaknak.

Egyáltalán kell ünnepelni még a huszonegyedik században a Nőnapot? Nehéz erre a kérdésre válaszolni, de az biztos, hogy van még hova fejlődnie a nők megítélésének.

Ha pedig nem akarjuk a nőnapot megünnepelni, akkor megemlékezhetünk a korrektúra olvasás vagy a középsőnév világnapjáról is március 8-án.

Kiemelt

Benkás röpsuli nyáron is

Oktatás

Szemerédi Bernadett és Korcsmáros György (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia) Szemerédi Bernadett és Korcsmáros György (Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia)

Színház a színházban

Cervinus Teátrum

Huszonkettedszer éledtek újra az aratási hagyományok Ezüstszőlőben

Szarvas

Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia Fotó: Gácsiné Petrovics Szilvia

Örömzene, örömtánc

Cervinus Teátrum

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect