in , ,

Az országos történelem verseny döntőjében újra a Gyakorló

Sechna Dorina
Sechna Dorina

A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete az idei tanévben második alkalommal hirdetette meg az Országos Kosáry Domokos Történelemversenyt. A verseny fővédnökei Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Az első nagy sikerű évhez hasonlóan idén is a kötelező kerettantervi, tankönyvi anyagra épül a verseny, nem titkoltan azzal a céllal, hogy minél több diák – aki kedvvel, örömmel és szorgalmasan tanulja a történelmet – részt vehessen rajta. A verseny céljai közt szerepel, hogy az „érettségi típusú” feladatokkal elősegítsék a kompetenciaalapú történelemoktatást és az érettségire való hosszú távú felkészülést is. Az idei évtől kezdve kiegészítésként egy-egy olyan cikket is kijelöltek a Rubicon folyóiratból, amely egyes 20. századi, a történeti köztudatban kevéssé megőrződött eseményről szól. A szervezők célja ezzel, hogy a közelmúlt témáival is ismerkedjenek a történelem iránt érdeklődő diákok. Természetesen ezekre a cikkekre is külön feladat kérdez rá a tesztsorokban. A feladatok döntő részben a kétszintű érettségi feladattípusaival megegyező jellegűek. Többnyire különböző források elemzésével következtetéseket kell megállapítani – természetesen az elméleti történelemtudás felhasználásával. A tesztben a diákok térbeli tájékozódásával, térképolvasási képességével kapcsolatos feladatok, kisebb mértékben lexikai ismereteket számonkérő feladatok szerepelnek. A versenyen 12–16 esztendős diákok indulhatnak.     Idén 1200 tanuló nevezett be a megmérettetésre. Az első, írásbeli, helyi fordulóra 2018. december 4-én került sor. Az 1711-1849 közötti magyar és egyetemes történelem volt a téma. A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskolából Sechna Dorina nyolcadikos osztályos tanuló feladatlapját küldtük tovább.  Dorina rendkívül szorgalmas, történelemre nyitott diákként magas pontszámmal jutott a regionális fordulóba, melyet Kecskeméten rendeztek meg 2018. február 19-én. Az írásbeli feladatsor az 1849-1914 közötti magyar és egyetemes történelem időszakát foglalta magába. Dorina nagyszerű teljesítményt nyújtott, korosztályában 10. helyet érte el, így Békés megyéből a 7-8. osztályos korcsoportból egyedüliként az országos döntőbe jutott!

A döntő helyszíne a Magyar Nemzeti Múzeum lesz. A döntő az 1914-1920 közötti magyar és egyetemes történelem időszakát foglalja magába.  A versenyzők a szóbeli és írásbeli kvízfeladatok mellett múzeumi feladatot is megoldanak majd. A hátralévő két hétben sok munka vár iskolánk polgárára és felkészítő tanárára, és bízzunk abban, hogy a végső megmérettetés során is megőrzi versenyzői hidegvérét!

Hajrá Dorina! Hajrá Gyakorló! Hajrá Szarvas! Hajrá Békés Megye!

Stafira Árpád tanár

Hegedűs Éva, Kántor Zsolt és Brachna Irén0

Kántor Zsolt verseiben hozta el Szarvasra Jézus Krisztust

0

Ünnepi megyegyűlés Békéscsabán