Connect with us

Hírek

Még mindig van mit tenni a nők egyenjogúsága érdekében

– Átlagosan a nők ma Magyarországon 25-30%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak – mutatott rá a nemek közötti anyagi megkülönböztetésre Földesi Zoltán. Gurmai Zita, az Európai Szocialista Párt Nőszervezetének szavaira utalva kiemelte, hátrányuk a családon belül is jelentkezik. A gyermeknevelés és a mindennapi teendők miatt gyakran nem tudnak végzettségüknek megfelelő munkát vállalni, ami később az alacsonyabb nyugdíjösszegekben is megmutatkozik.

Úgy véli, bár az elmúlt száz évben nagy előrelépést történt a női egyenjogúság terén, még mindig van mit tenni. Mindezen túl pedig nem szabad szó nélkül elmenni a nőket érintő erőszakos bűncselekmények mellett sem, ami nagy arányban sajnos családon belül történik.

A Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületénél március 8-hoz kapcsolódóan az odafigyelés és az apró meglepetések kerültek előtérbe. A civil szervezet férfi tagjai ilyenkor mindent megtesznek, hogy méltóképp köszönjék meg a hölgyek egész éves fáradozásait, még akkor is, ha alulreprezentáltságuk miatt mindent be kellett vetniük a nagy létszámú hölgykoszorú köszöntésekor.

Elsőként Köteles József, a békésszentandrási csoport vezetője szavakkal fejezte ki háláját. Mint elhangzott, minden férfi életének alapját két asszony határozza meg: az édesanyja és a felesége. Ő is úgy vélte, a nők megítélése terén még mindig tapasztalható némi diszkrimináció, bár Magyarországon az utóbbi időben több olyan intézkedés született, amely közvetve vagy közvetlenül a nők élethelyzetének javítását szolgálja.

Kiss Attila önkormányzati képviselő Dankó Béla országgyűlési képviselő, Babák Mihály polgármester és képviselő-testület jókívánságait is tolmácsolta. Köszöntőjében személyes hangvételt ütött meg. Mint mondta, sokat tanulhatunk a nőktől, különösen az érzelmi intelligencia tekintetében. Szerencsésnek vallja magát, mert több hölgy barátja van, akik számára is példaként szolgálhatnak.

– Meg kell védenem a férfitársaimat. Ha az év többi napján nem is mindig, de nőnapkor mindig lehet rájuk számítani. Ilyenkor még talán olyan dolgokat is megtesznek, amit máskor nem. Kávét főznek, netalántán elmosogatnak, a virág pedig sosem marad el. Mi nők, a kicsinek is tudunk örülni, és értékeljük a jószándékot, ami minden férfiben megvan – mondta hálás szívvel Gombárné Bata Mária, az egyesület elnöke.

A köszöntők után az urak ajándékokkal halmozták el a gyengébbik nem tagjait. Nagy dózisban virággal és csokoládéval kedveskedtek számukra, ráadásként pedig mindenkit finom ebéd és estébe hajló mulatság várt.

Kiemelt

Fejben jobban bírták a csabacsűdiek a szentandrási rangadón

Békésszentandrás

A székelyes Szabó József első helyezést ért el országos szakmai versenyen

Hírek

Tíz új látványossággal nyitotta meg az idei szezont a Körösvölgyi Állatpark

Hírek

A szarvasi szív diadalmaskodott Körösladányban

Hírek

Hirdetés

Archívum

2019. március
h k s c p s v
« feb    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Friss

Connect