Connect with us

Hírek

Március 15.: Jászai Mari-díjat vehetett át Lapis Erika

Fekete Péter, Kásler Miklós és Lapis Erika
Fekete Péter, Kásler Miklós és Lapis Erika

Március 15-e alkalmából Kásler Miklóstól és Fekete Péter kultúráért felelős államtitkártól Jászai Mari-díjat vehetett át Lapis Erika, aki jelenleg a tatabányai Jászai Mari Színház színművésze.

A március 15-e alkalmából kitüntetettek életművükkel, alkotásaikkal a magyar nemzet kultúrkincseit gazdagították – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a miniszteri művészeti és egészségügyi díjak átadásán.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, a művészet a lélek talán legfinomabb megnyilvánulása, a művész szeretne értéket adni az emberiségnek és lehetővé tenni az emberek közötti megértést.

Köszöntőjében a miniszter kiemelte, a magyar kultúra rendkívül gazdag, és nemcsak az egyénnek, de a nemzetnek is van lelke; biztos, hogy ez önazonosságunk része, több ezer éves kultúránkkal, hagyományainkkal, hitünkkel, történelmünkkel együtt.

Mint mondta, a magyar kultúra rendkívül gazdag, sok gyökérből táplálkozott, és éppen e gyökerek és sokszínűsége miatt olyan értékeket hozott létre, ami máshol nem található meg.

“A magyar kultúra a magyar nemzet legnyilvánvalóbb kifejeződése, mindenhol megértik Bartókot, Kodályt, Munkácsyt, megértik a herendi porcelánt és a kalocsai mintát” – tette hozzá Kásler Miklós.

A miniszter felidézte: 1848. március 15-e a reformkor kiemelkedő eseménye volt. II. József osztrák császár uralkodása alatt először próbálták a nemzetet identitásától megfosztani, de Bécsben magyar nemes ifjak nyelvújításba kezdtek, magyar viseletben jártak, és széles látókörű arisztokraták kezdtek magyarul beszélni arról, hogyan lehet a nemzetet az ősi jogi folytonosságában, életszemléletében, életmódjában új viszonyok között más viszonyrendszerbe helyezni.

Sokszínű gondolatok találkoztak, ezek csiszolódtak és érlelődtek, és Széchenyi gazdasági programjából, Deák jogi megközelítéseiből és Kossuth társadalmi programjából állt össze az a reformtörekvés, amely egy ritka világtörténelmi pillanatban nagyon gyorsan érvényre jutott – közölte Kásler Miklós.

Hozzátette, a reformkori magyarok megragadták a pillanatot és ezzel egy új szinttel, kibővült formában összetartották, összekovácsolták ezt a nemzetet.

A miniszter a kitüntetettekhez szólva úgy fogalmazott: a magyar kultúra tiszta, mint a hegyi forrás, mindig a nép lelkéből, vágyaiból, törekvéseiből táplálkozott, és ezt most önök fejezik ki, akik a művészet különböző irányait képviselik.

Kásler Miklós a Balogh Rudolf-díjat, a Balázs Béla-díjat, a Harangozó Gyula-díjat, a József Attila-díjat, a Márai Sándor-díjat, a Szabolcsi Bence-díjat, a Erkel Ferenc-díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Máté Péter-díjat, a Blattner Géza-díjat, a Jászai Mari-díjat, a Hortobágyi Károly-díjat, a Munkácsy Mihály-díjat, a Németh Lajos-díjat, a Ferenczy Noémi-díjat és Táncsics Mihály-díjat Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár társaságában nyújtotta át.

A miniszter Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkárral közösen adta át a Batthyány-Strattmann László-díjat és a Semmelweis Ignác-díjat.

bed \ bám \ bhi \ gry

MTI 2019. március 13., szerda 12:45

Kiemelt

Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva) Horváthné dr. Kepenyes Edit és dr. Melis János (Fotó: Hegedűs Éva)

Választási kifogás miatt egyelőre nem alakulhat meg az önkormányzat Szarvason

Szarvas

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Nem termett babér a korábbi NB I-es Vásárhellyel szemben

Sport

Fotó: Valló Zoltán Fotó: Valló Zoltán

Egy nő, három férfi

Cervinus Teátrum

Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán) Farkas János gólja (Fotó: Babák Zoltán)

Gyenge játékkal is hoztuk a kötelezőt

Sport

Hirdetés

Archívum

Kategóriák

Friss

Connect