in , ,

Földesi: Óriási pofára esés lesz május végén

Földesi Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)
Földesi Zoltán (Fotó: Hegedűs Éva)

Megváltozott az ellenzéki hozzáállás – kezdte legutóbbi, március 25-i sajtótájékoztatóját Földesi Zoltán. Az MSZP helyi elnöke megfogalmazta, a klasszikus módszereken túl egyre gyakrabban jelennek meg külső helyszíneken, és alkalmaznak parlamenten kívüli eszközöket. Nemtetszését Kövér László házelnök – Európában egyedülálló módon – sajátos módszerrel fejezi ki. Csorbítja a megválasztott ellenzéki képviselők javadalmazását, olyannyira, hogy az is előfordult, hogy több tíz millió forintot vontak le a tagjaitól.

Az országos médiaviszonyokat szerinte jól tükrözi, ahogyan Baló György újságíró elvesztését kezelték. Körlevélben tudatták a megyei és országos sajtóorgánumokkal, hogy nem fontos beszerkeszteni a halálhírt a hírek közé. Ehhez hasonlóan megdöbbent azon is, hogy Törőcsik Mari Kossuth-nagydíjának átadásából komoly médiaeseményt kreáltak, figyelmen kívül hagyva színművész rendkívül rossz egészségügyi állapotát.

– Orbán Viktort jól elmeszelték Brüsszelben. Felfüggesztették az Európai Néppártban a Fidesz tagságát – szólt az utóbbi időszak legnagyobb visszhangot kiváltott eseményéről. Ilyen bődületes agymosást és hazugság cunamit, amit azóta öntenek önökre, én még nem láttam. Talán azért, mert még nem éltem a Rákosi-korszakban. Mondja már meg nekem valaki, hogy a vereséget hogy lehet beállítani győzelemnek? – szegezte a kérdést a kormányzó hatalomnak.

A döntés magával vonta, hogy a Fidesz elveszítette minden befolyását. Ezt tükrözi az is, hogy Orbán Viktort az utóbbi időben nem hívták meg több megbeszélésre. Emmanuel Macron köztársasági elnök úgy ment el mellette egy közelmúltban történt eseményen kézfogásra sem méltatta. Úgy véli, mindez arra utal, hogy Magyarország kormányfője lejáratja hazánkat az egész világ előtt, ami azért is veszélyes, mert az EU-s költségvetés a következő ciklustól 24%-kal lesz kevesebb.

– A MSZP nem hisz többet a Fidesznek, eddig sem hitt. Pártunk attól fél, hogy az első lépés Magyarország kivezetése lesz az EU-ból, ezért aláírásgyűjtésbe kezdünk. Tudniuk kell, hogy kisodródhatunk a senki földjére, mert az ország miniszterelnöke úgy dönt, hogy a durcás kisgyereket játssza. Akkor miért gebeszkedik az EU-ért? Majd megőrül, hogy a választásokon mind a 21 képviselő a Fideszből legyen. Órási pofára esés lesz május végén, kedves miniszterelnök úr! – vizionálta az európai parlamenti választások eredményét.

Pártja a kampány indulásakor két dologban kér a támogatást. Egyrészt abban, hogy maradjon az ország az EU-ban, másrészt pedig abban, hogy segítsék az Európa-párti erők indulását.

A belpolitikai eseményekről szólva elmondta, kétféleképp ünnepelt az ország. Sajnos helyben is megjelent a budapesti rendezvény „klónja”, mivel Dankó Béla országgyűlési képviselő beszédéből nem maradt ki a napi politika és a migránsozás. Mindezt elítélendőnek tartja egy civilekkel és gyerekekkel teli eseményen, s saját részéről megfogadta, hogy többé nem hallgatja meg a kormánypárti politikust.

Sérelmezte az is, hogy a parlamenti képviselő volt vajdás diákként nem volt jelen a március 22-i istentiszteleten, amelynek keretében három nagy előd szobrát avatták fel.

Helyi ügyekről szólva elmondta, a napokban több nagy rendezvény volt a városban, amelyet meghívott vendégként vagy aktív részvevőként követett figyelemmel.

A testület legutóbb 4 napirendet, 24 bejelentést tárgyalt, zárt ülésen pedig 6 kérdésben döntöttek. Egyebek mellett módosították a költségvetést, mert újabb forrásokat kellett figyelembe venni.

Emellett értékelték a Komép Városgazdálkodási Kft. szociális bérlakásokkal kapcsolatos tevékenységét. Települési szinten mintegy 300 bérlakást tartanak számon, valamivel több kintlévőséggel, mint az előző évben.

Meghallhatták a Polgármesteri Hivatal 2018. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Kritikaként megfogalmazta, az állam nem becsüli meg kellőképp a saját dolgozóit. Bár március 1-től a hivatalos adatok szerint 70 ezer embernek nőtt a bére 30%-kal, a gyakorlatban ez 10 és 20% között realizálódott. (A szám ugyanis tartalmazza a vezetők 50%-os emelését is.)

Szólt arról is, hogy átalakítják a kitüntetések rendszerét. A július 23-i, újratelepítés alkalmából tartott ünnepség mellett az önkormányzat augusztus 20-án is települési díjakat fog osztani. Mindkét esemény helyszíne az Ótemplom lesz.

Kitért arra is, hogy erősítik a finn-magyar testvérvárosi kapcsolatokat. Nyáron egy szarvasi delegáció utazik Keuruuba, Hodálik Pál alpolgármester vezetésével.

Érintette a május 1-ji veterángépjármű találkozót is, amely minden évben ezreket vonz a városba. Az önkormányzat továbbra is biztosítja támogatásáról a szervezőket, mindemellett arra kéri őket, hogy a zavartalan közlekedésre fokozottan ügyeljenek.

– A hegyek vajúdtak, és szültek egy egeret – ezzel a közmondással érzékeltette a 2019. évi médiatámogatásokra vonatkozó döntést. A testület ugyanis februárban, további tárgyalásokat javasolva a kérdést levette napirendről. Babák Mihály polgármester ezúttal utólag emelte be, de a korábbiakhoz képest mindössze egyetlen mondat változott. Az a döntés született, hogy a Körös Televízió is megkapja az általa javasolt anyagi támogatást.

Hozzátette, minden helyi médium részesül valamilyen önkormányzati támogatásban, tulajdoni jogviszonytól függetlenül. Ez alól csupán a Videókrónika kivétel, amit nem tart igazságosnak. Összességében az a céljuk, hogy Szarvas város polgárai a lehető legtöbb információhoz jussanak.

A zárt ülésen túlnyomórészt ingatlanbérléssel, székhely nyilvántartási kérelmekkel kapcsolatos kérdések kerültek terítékre, az új kábeltelevízió szolgáltatóra vonatkozóan pedig kisebb polémia alakult ki. Babák Mihály polgármester is hangot adott véleményének, mely szerint a település lakói közül sokan kárvallottjai az ügynek. Ő maga úgy véli, egy szolgáltató nem végezheti büntetlenül a dolgát, előbb-utóbb a lakosság eldönti, ki mellé áll.

Zárszóként szólt arról, hogy elkészült a végleges MSZP-Párbeszéd lista, amely a Haza, Szeretet, Európa program köré épül. Még egyszer arra kért mindenkit, ne szavazzanak olyan erőre, aki elveszítette a magyarok érdekérvényesítő képességét. Keressék azokat, akik szociális és gazdasági biztonságot ígérnek az EU keretein belül.

Kasik Márk (feketében) (Fotó: Babák Zoltán)0

Felsőházi eldöntendő: fekete-fehér, igen-nem

0

Idén is sikerült a duplázás!