in ,

Húsvéti játszóház a hagyományok megőrzéséért

0

Április 6-án húsvéti játszóházra várta a Körös Művelődési Ház és Könyvtár az alkotni vágyókat, amelynek keretében több helyszínen folyt a munka. Az udvaron Szécsi Balázs, a Kézműves Egyesület tagja fúrót és kalapácsot adott az érkező legények kezébe, aki ezek segítségével hulladék anyagokat gondolhattak újra. Néhány lefűrészelt fakarika, pálcika és szög felhasználásával virág és tojástartó készült, a kreatív fiatalok pedig téri virágokkal díszíthették munkáikat.

– Szeretném elérni, hogy a hulladékokat ne szemétként kezeljük. Érdemes példát venni elődeinktől, akik szinte semmit nem dobtak ki. Azt a tényt például, hogy a pillepalack nagyon hosszú idő alatt bomlik le, a saját hasznunkra is fordíthatjuk. Kerítés, kisállatketrec, ágyásszegély készíthető belőle, de akár fóliaalagúttá is átalakítható. Ha pedig rátesszük a szamócára, biztosak lehetünk benne, hogy a gyümölcs egy héttel hamarabb beérik – sorolja a saját fejlesztésű ötleteit.

Az ezermester két éve foglalkozik komolyabban az újrahasznosítással. Ez idő alatt már sokan megkeresték azzal kéréssel, hogy ossza meg velük is tudását. Különösan az általa készített komposztálónak volt nagy keletje, ami vidéki kertes házakban jó szolgálatot tesz. De állítása szerint legalább ennyire hasznos az a palackokból épített szerkezet, amely szükség esetén az ablaküveget is helyettesíti. Ráadásul adottságaiból kifolyólag pedig némi szellőzéssel is bír.

Ezzel párhuzamosan a könyvtár emeleti részén asztalok sorakoztak, amelyek mindegyike kézműveskedésre csalogatott. Textil nyuszi, csipesz kiscsibe és szalvétadísz jelentették a kínálat részét, papírból pedig csokoládésdoboz készülhetett. Klasszikusként gipszből ünnepi formákat is öntöttek, amelyekből a gyerekek kedvükre válogathattak.

– Nagyon szeretek kézműveskedni és rajzolni – árulta el a harmadik osztályos Molli, aki szinte minden tevékenyégbe belekóstolt. – Bár nem nagyon várjuk a locsolókat, a húsvétot azért szeretem. Tojástartókat készítünk, festünk a tojásokra, és vendégek is jönnek hozzánk. Azokat, akik pedig mégis meglocsolnak, saját készítésű tojással lepem meg.

Balla Edit, az intézmény munkatársa is úgy látja, a locsolkodás hagyománya kezd visszaszorulni. Már a kisebb településeken sem róják a férfiak gyors egymásutánban az utcákat, hanem csak a szűk családi kört keresik fel. Ennek ellenére a rendezvény segítségével szeretnék elhinteni az ünnepre hangolódás csíráját. Például minden betérő locsolójelöltnek húsvéti versikéket nyomtak a kezébe, bízva abban, hogy húsvét hétfőn majd szélesítik a visszatérő jelleggel elhangzó mondókák körét. Emellett gondot fordítanak az ünnepkörhöz kapcsolódó szimbólumok megőrzésére is. Első helyen ezek között természetesen a tojás áll, de a csibe és a bárány is fel-felbukkan.

Az ingyenes programról senki sem távozott üres kézzel. A gyerekek kezükben sok apró kinccsel távoztak, a szájukban pedig még sokáig érezhették a házi lekvárral megkent, ajándék gofri ízét.

0

Mondd, te mit választanál: Internet vagy könyvtár?

Nádházy Péter és Dósa Zsuzsa

Az élet dolgai