in , ,

A szarvasi darts-élet felpezsdítését vették a fejükbe

0

Nyílt darts-versenyre kerül sor Szarvason, a Melós Kocsmában vasárnap. A megmérettetésre bárki benevezhetett, jöttek is szép számban Szegedről, Békéscsabáról, Debrecenből, Kecskemétről, Tótkomlósról, Szeghalomról az amatőrök, de három magyar válogatott játékos is eljött, Ölei Annamária, Petrás Gábor és Szabó Dániel.

– Egy kicsit szeretnénk felpezsdíteni a darts-életet Szarvason. Több helyen láttuk, úgy gondoltuk, itt is lenne igény rá – árulta el a rendezvény céljáról Laluska Balázs. Szeretnének egy darts klubot alakítani, de ezt egyelőre nem bírják.

Balázs korábban szervezőtársával, Tusjak Gáborral két évig igazolt versenyzők voltak Békéscsabán, ami mára 60-70 igazolt játékosával talán az ország egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb egyesületévé nőtte ki magát. Balázs legjobbja egy Magyar Kupa 9. helyezés volt. Járták az országot mindenfele, onnan az ismeretség, mutatott körbe a termen, ahol valakinek ki kellett mennie, hogy más be tudjon jönni.

A délelőtt folyamán 30 páros mérhette össze tudását, a délután az 56 egyéni indulóé volt. A verseny késő estig tartott.

– Nagyon örülünk, hogy ennyien járnak a versenyeinkre, valamint annak, hogy egyre színvonalasabbak a versenyek, reméljük ez a továbbiakban is így lesz – jelentette ki Tusjak Gábor.

Legközelebb Szarvason versenyszerűen április 19-én, nagypénteken szállnak a nyilak. Ekkor a Galériában lesz a Húsvét Kupa. Oda legfeljebb harmincketten nevezhetnek, párosban tizenhatan.

Eredmények

Páros verseny
1. hely Szitás Gábor/Vida Mihály
2. hely Petrács Gábor/Németh Szabolcs
3. hely Lólé Roland/Papp Rajmund

Egyéni verseny
1. hely Nyiregyházki István (Tótkomlósi DC)
2. hely Lólé Roland (Klub nélkül)
3. hely Németh Szabolcs (Partiscum DC)

Legeredményesebb hölgy versenyző: Ölei Annamária (BDSE)
Legmagasabb kiszálló: 157, Nyiregyházki István (Tótkomlósi DC)
Legtöbb 180: 6db, Nyiregyházki István (Tótkomlósi DC)
Első bullos kiszálló: Szabó Attila (BDSE)

0

Félmaraton ötödször, futógála huszonkilencedik alkalommal

Dankó Béla és Győrffy Balázs

Az agrártámogatások átcsoportosításától tart Győrffy Balázs