in , ,

Nem engedtünk a 48-ból!

0

A békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola meghívására március végén egy matematika csapatversenyen vett részt a Benka iskola két-két ötödik illetve hatodik osztályos diákja.

A címből akár történelmi versenyre is gondolhatnánk, de itt matematikai feladatok várták a gyerekeket a 48-as szabadságharc témájában. Nemcsak az elnevezés volt rendhagyó, hanem a helyszín is, hiszen a gyerekek a Megyei Könyvtártól indultak GPS-el, Ipaddal és mobiltelefonnal a kezükben. Békéscsaba olyan helyein jártak, amelyek kapcsolatba hozhatók 1848 eseményeivel.

Indulásként egy 13+1 kérdésből álló TOTÓ-t kellett kitölteniük, amiben kokárda varrás anyagszükségletét számolták ki, de Jókai kedvenc süteményét is darabolták képzeletben. Ezután négy főbb állomáson keresztül haladtak a Jankay iskola épületéhez. Jártak a Kossuth-szobornál, mely köré „térburkolót raktak”, természetesen ki kellett számolniuk, mennyi szükséges. Majd a Fiume szállóban berendezett Pilvax kávéházban az étlap segítségével a rendelkezésükre álló összes krajcárt el kellett költeniük. Volt olyan hely, amit QR-kód leolvasásával találhattak meg.

Nagyon tetszett a diákoknak ez az újszerű, a mai technikát kihasználó verseny. Tanulóink szép eredményt értek el, az induló nyolc csapatból második helyen végeztek. Gratulálunk nekik!

A csapat tagjai:  Kis Tünde, Cziglédszky Barnabás ötödik osztályos, Müller Péter, Teremi Samu hatodik osztályos tanulók.

Az elmúlt hétvégén a 7-8. évfolyamos diákoknak Mezőberényben rendezték meg a XIX. Matematikaversenyt, melyen mi már kilenc éve veszünk részt, mindig eredményesen.  Sajnos az idén más matematikaverseny miatt, csak hetedikes tanulóink képviselhették iskolánkat.  Ez a megmérettetés főleg a tananyagra épül, de szükség van a logikára és a versenyfeladatok ismeretére is. A feladványok megoldása egyéni, de csapatként is értékelik a négy tanulót.

A feladatsort 90 percig írhatják a versenyzők, majd kézműves foglalkozáson és társasjáték klubban kapcsolódhatnak ki, amíg tanáraik  dolgozataikat javítják.

Csapatunk az előkelő első helyet érte el, így ismét gazdagodtunk egy kupával.

Egyéniben Karai Noémi bronzéremmel a nyakában tért haza. Laukó Boglárka 1 ponttal maradt le tőle, így övé lett a 4. hely. Májai Zsófia 6. ,Gál Zsófia pedig a 7. helyen végzett.

Büszkék vagyunk tanítványainkra!

A versenyzők tanárai: Juhászné Kurucz Edit, Révész Éva és Szabó Józsefné.

Révész Éva

Szlovákosok a kenguru 2019-en

0

Új helyen és új köntösben a húsvéti hagyományok